Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
zetre is szükség lehet. Alapítólevelében a Magyar Demokrata Fórum leszögezi, hogy „nem fogadja el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéit”. Története egy évre nyúlik vissza. 1987. szeptember 27-én Lakiteleken gyűlt össze mintegy 160 értelmiségi, megtárgyalni az ország ügyes-bajos dolgait.230 (Lakitelek ötezernél valamivel több lelket számláló nagyközség Bács-Kiskun megyében, a Tisza partján, közel az ország közepéhez.) A lakiteleki összejövetelre az idő tájt „másként gondolkodóknak” mondott írók, történészek, közgazdászok meghívták Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront akkori főtitkárát (ma az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter). Csaknem két hónappal később, 1987. november 14-én jelent meg a Magyar Nemzetben Tóth Gábor főszerkesztő-helyettes interjúja Pozsgay Imrével. Akkor ez - akár a mostani hivatalos bejegyeztetés - sok vihart kavart. A HNF főtitkára többek között a következőket mondta: „Lakiteleket én értékes és gondolatgazdag összejövetelnek tartom. S bárcsak sok elvtársam, harcostársam látná, tekintené hasonlóan az ilyesféle alkalmakat, kezelné valódi politikai esemény rangján azokat. Mert abban a pillanatban nem zárnánk ki magunkat az ország közéletéből, hanem még inkább bekapcsolódnánk abba, és nem szorulnánk tartósan defenzívába.” Ugyanakkor bírálta a Lakiteleken elfogadott Nyilatkozat - amit szóról szóra közölt az interjúban a Hazafias Népfront napilapja - egyes kitételeit. így azt, hogy „a politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése”. Pozsgay Imre hozzáfűzte: „Itt valami még ide kívánkozik. Leginkább, hogy ez a hatalom oldalán is megfogalmazódó igény”. Egy év leforgása alatt bizonyára sok vita zajlott le a lakiteleki tanácskozás résztvevői, elsősorban szervezői között. Hogy ezek a viták máig tartanak, azt bizonyítja az Alapszabály ideiglenessége és az, hogy - mint Bíró Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 230 A pontos létszám 184 fő volt. 214