Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
való részvételre. „Nagyon kritikusak leszünk azokkal szemben, akik velünk szemben »ügyesek« lesznek” - mondta Joó Rudolf, de a riporter kérdésére válaszolva kijelentette, hogy jelenleg nem tart „beszivárgási” veszélytől. A Kurier magyar összeállításának harmadik írásaként fényképes riportot közölt a keddi népstadionbeli rockkoncertről. Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ Az MSZMP és más szervezetek, egyesületek kapcsolata, Andies Jenő nyilatkozata MTI hivatalos hír, Budapest, szeptember 11. Andics Jenő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetője nyilatkozatot adott arról: miért sugározta ismét a televízió a vele készített, s A Hét című műsorban a múlt vasárnap már bemutatott interjú egy részletét. Andics Jenő elmondta, hogy a múlt heti adásból fontos gondolatok maradtak ki, a felvétel vágásánál úgy rövidítették meg a szöveget, hogy ezzel megváltozott mondanivalójának értelme. A Magyar Demokrata Fórum kapcsán szóba került a beszélgetés során a párt és az állampolgári kezdeményezések révén létrejövő különböző szervezetek kapcsolata. Utóbbiakról Andics Jenő úgy vélekedett, hogy a párt vezető szerepét, a szocializmus eszméjét elfogadó szervezetekbe beléphetnek a párt tagjai, sőt egyenesen kívánatos, hogy részt vegyenek az adott szervezet munkájában. A párttagok jelen lehetnek azokon a fórumokon, rendezvényeken is, amelyeket az alkotmánynyal, a jogrenddel nem ellentétes, de a párt politikájától eltérő nézeteket valló csoportok szerveznek. Itt azonban az MSZMP tagjai a párt álláspontját, elveit, saját meggyőződésüket kell, hogy képviseljék, s nem válhatnak taggá, szervezővé, aktivistává. Az ideológiai szempontból teljesen más módon gondolkodó szervezetekben a párt tagjai továbbra sem tevékenykedhetnek. Andics Jenő arról is tájékoztatást adott, hogy a pártközvélemény a Központi Bizottságtól még az ősszel előzetes orientálást kap a Magyar Demokrata Fórumhoz való viszonyról, a szervezet hivatalos bejegyzését követően pedig a KB kialakítja testületi állásfoglalását. Ez utóbbit meg kell előznie az egye210