Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
emberi jogok alapokmánya, ugyanúgy törvényes formákat kell biztosítani az olyan menekülők számára, akik a politikai helyzet enyhülése esetén vissza szeretnének térni szülőföldjükre, amikor is a menekülésre kényszerítettek elhagyott vagyonukat és eredeti jogállásukat visszanyerhetik az államtól. Az utolsó 40 évben nemzeti hovatartozás miatt mérhetetlenül sokat szenvedett a Romániában élő magyarság is. Ártatlanul kivégzettek százai és bebörtönzöt- tek tízezrei tanúskodnak erről. A koholt perekben bűnösnek kiáltott magyarságot nemcsak a hamis politikai gyakorlat és demagógia terén, hanem a nemzetközi nyilvánosság előtt jogilag és erkölcsileg is rehabilitálni kell. Végezetül minden jogot és elégtételt, amit a magyar nemzetiségnek kérünk: szó szerint azt kérjük Románia többi nemzetiségének is. E tárgyalási feltételek legfontosabb pontjait egyébként is biztosítja a román alkotmány, a hatályban élő jogszabályok és a Románia által is aláírt nemzetközi okmányok. A Magyar Demokrata Fórum.” Ezt a nyilatkozatot fogadta el Grósz Károly és Nicolae Ceauşescu találkozójáról, valamint az erdélyi magyarság helyzetéről a Magyar Demokrata Fórum. Az egésznapos tanácskozást fegyelmezett, demokratikusan lefolytatott vita jellemezte. A hozzászólók a szétosztott alapítólevél és alapszabály-tervezet paragrafusairól vitatkoztak. Egy későbbi műsorunkban az alapszabály-tervezetet is ismertetjük. Fontos határozata volt a Magyar Demokrata Fórum lakiteleki tanácskozásának, hogy eldöntötték, hogy első vidéki találkozóját Szegeden tartják.220 A dátum: 1988. október 1. Egy csepeli munkás felhívására azt is elhatározták, hogy később Csepelen is tartanak Magyar Demokrata Fórum-ülést. ___________________________________A tanácskozás sajtóvisszhangja 220 Téves információ, hiszen Miskolcon és Kiskunmajsán is voltak már vidéki tanácskozások. 1988. október 1-jén Szegeden tartották meg a demográfiai helyzetről szóló tanácskozást, ezt megelőzően viszont szeptember 10-én, Esztergomban is tartottak MDF-tanács- kozást környezetvédelmi, elsősorban a bős-nagymarosi építkezés leállítása ügyében. 203