Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja

A következő fejezetcím: A Magyar Demokrata Fórum alapelvei és tár­sadalmi céljai. A Magyar Demokrata Fórum vállalt feladatát annak az alap­elvnek a jegyében akarja ellátni, amely a többség demokratikus jogainak az érvényesítését, az emberi méltóság tiszteletével, a kisebbség és a szemé­lyiségjogainak tiszteletben tartásával, a kisebbség és az egyéni vélemények nyilvánosságával együtt tartja megvalósíthatónak. A mozgalom elutasít min­den abszolutizmusra való törekvést a magyarság sorsára, a humánumra, vagy a demokratizálás folyamatára veszélyes agresszivitást, bármely oldal­ról induljon is ki. Elutasít minden olyan társadalmi formát, vagy szervező­dést, amelynek léte a monopóliumokban, az állampolgárok, a nép függősé­gére, kiszolgáltatottságára és kizsákmányolására épül, jelentkezzék ez akár a magántőke, akár a totális állam képében. Az alapítólevél szerint, a magyarság jövője a nemzeti kibontakozás ér­dekében, a Magyar Demokrata Fórum történelmi távlatban érvényes társa­dalmi célként, az alábbiakat jelöli meg: Először: A nép maga választhassa meg vezetőit és az ország irányító testületéit. Másodszor: A magyar demok­rácia alapját a helyi önkormányzatokra és a társadalom autonóm szerve­zeteire, mozgalmaira épülő parlamentalizmus adja, az Országgyűlés pedig legyen valóban a népképviselet és az államhatalom legfelsőbb szerve. Har­madszor: Az államosított gazdaságot a gazdaság társadalmasításával kell fel­váltani. Negyedszer: A külpolitikában és a külgazdaságban az egyenrangú­ság elvét és a nemzeti érdek képviseletét kell minden körülmények között előtérbe helyezni. Ötödször: Fel kell számolni a társadalmi élet egészét át­ható kontraszelekciót. Utat kell nyitni a tehetségnek, és a demokratikus nem­zeti szellem képviseletének a politika, a közélet és a kultúra minden terüle­tén. Hatodszor: Újjá kell építeni a megrendült magyarságot egészségében és gazdaságában, jellemében és kultúrájában egyaránt. Az alapítólevél zárósza­va: A Magyar Demokrata Fórum tagjai sorába hívjuk mindazokat, akik az alapítólevélben foglaltakkal egyetértenek. Mindazokat, akik az ország és a magyarság válságos helyzetében átérzik és magukra vállalják azt a felelős­séget, amit egy népközösség 1100 éves európai múltja és megrendült jövője ___________________________________A tanácskozás sajtóvisszhangja 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom