Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja

mentarizmus, a romániai magyar nemzetiség helyzete, valamint a társa­dalmi nyilvánosság, a sajtó és a tájékoztatás tárgyában. A Fórum résztve­vőinek köre folyamatosan tágult, és az iránta megnyilvánuló érdeklődés a tevékenységével kapcsolatban. Időközben megnövekedett igények szüksé­gessé teszik további feladatainak tisztázását, lehetőségeinek bővítését, cél­jainak, programjának, szervezőinek meghatározását, és fokozatos kialakítá­sát. Az ország politikai életében a lakiteleki találkozó óta végbement vál­tozások nem tették feleslegessé a Magyar Demokrata Fórum létét és mun­káját. Ellenkezőleg. A magyarság helyzete, az ország politikai, gazdasági, erkölcsi és szellemi állapota változatlanul arra kötelez mindannyiunkat, hogy a jövőre tekintve felelősségünk tudatában teremtsünk független ma­gyar mozgalmat a megmaradásért, a demokráciáért, a nemzeti kibontako­zásért, közös sorsunk és helyzetünk jobbításáért.” Az alapítólevél ezután a Fórum jellegéről beszél: Először: a Magyar Demokrata Fórum független szellemi, politikai moz­galom, amely kiterjed az ország, illetve a magyarság egészére. Másodszor: A Magyar Demokrata Fórum azoknak a magyar történelmi hagyományoknak és mozgalmaknak, elsősorban a reformkori eszméknek a követőjeként kíván tevékenykedni, amelyek a szellem és a politikai gondo­lat erejével a nemzeti és a népi érdekeket igyekeztek mindig a kor köve­telményei szerint ötvözni, a magyarság elé tárni, és egybekapcsolni a társa­dalmi haladás, abszolutizmus elleni küzdelem, a nemzeti függetlenség és az európai humanizmus gondolatával. Harmadszor: A mozgalom a nemzet elidegeníthetetlen részének tekinti a történelmi Magyarország felosztása és a magyarság tömegeinek szétszó­ródása után az ország határain kívül rekedt magyar kisebbségeket, nemze­tiségi tömböket, valamint a szórványokban élő magyarság közösségeit, mindazokat, akik a világ bármely részén magyarnak vallják magukat. Negyedszer: A mozgalomnak a saját útján kell kibontakoznia, nem fo­gadja el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéit és választási kényszereit. Bár a többpártrendszer kialakulását szükségesnek és elkerül­Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom