Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A harmadik rész levezető elnöke Fekete Gyula

[IFJ. MAROSÁN GYÖRGY] A kormány, azt hiszem, hogy segíti és ösztönzi ezeknek a megalakulását [Hangos nevetés a lakiteleki sátorban.], természetesen jogi [...] ellenében ezek megfelelő törvényi alapon működ­nek. Hát gondolom itt világos, hogy minden szervezet működési alapfelté­tele, hogy megtartsák a törvényes előírásokat és kereteket. Mindazonáltal most viszont egy vitaklub alakult meg, hiszen egy vitaklub van szerveződő­ben, fölteszem azt, hogy a kormánynak részletkérdésekben lesz még alkalma vitázni a Demokrata Fórummal. [MESTER ÁKOS] Itt az a kérdés, hogy mi a véleménye a Demokrata Fórum alapkoncepciójáról, szándékairól, amit most tudósító kollégánk [...] körülírt. [IFJ. MAROSÁN GYÖRGY] A kormányt soha nem a szavak, hanem a tettek érdeklik. Tehát ennek alapján fogja megítélni ennek a szervezetnek a tevékenységét. A kormány az állampolgárok és közösségeik cselekedeteit a hatályos törvények alapján ítéli meg, és ennek a kezdeményezésnek is végig kell járnia a megalakulás törvénytartó útját. A megalakulásban valószínűleg egyébként könnyebbséget fog jelenteni a most tárgyalt egyesületi törvény, amely a [...] közösségek létrejöttét megkönnyíti. [MESTER ÁKOS] De hát az egyesületi törvény az egyelőre még nincs meg. A Demokrata Fórum pedig már megvan. [Hangos nevetés a lakiteleki sátorban.] [IFJ. MAROSÁN GYÖRGY] Ennek ellenére, amíg adott törvények vannak, ezeket kell betartani. [MESTER ÁKOS] Fontos a kormány számára a hangnem, a hangvétel, a hangütés? [IFJ. MAROSÁN GYÖRGY] Nagyon fontos, és ennek a megnyilatko­zását, a hangvételét én kifejezetten együttműködésre késznek ítéltem, és azért tartom fontosnak, mert az elmúlt időszakban nagyon sok megnyilatko­zás, hangnem [...], stílusa pedig agresszívvé vált. Úgy érzem, jelen helyze­tünkben, amikor az ország komoly problémákkal küzd, a kormány nem fogja elutasítani a segítő kezet, amennyiben persze ez segítséget hoz. _____________________________________________________[168 óra] 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom