Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Drucza Attila: Dilemmák az '56-os forradalom eszmetörténeti vizsgálatában: ideológiák, koncepciók és nemzettudat
■J. Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére Természetesen nem volt egységes, és sokszor inkább fűtötték személyes ellentétek, mint politikai nézetkülönbségek, de a kifejezés talán jobban leírja azt a szellemi perspektívát, amelyet a forradalmárok a jövő elképzelése során hangoztattak, mint a reformszocializmus. Ez utóbbi kifejezést magát tekintve, némileg inkább az internacionalizmus irányába hajlik, míg egy nemzeti baloldali gondolkodás esetlegesen könnyebben felépíthet egy szocialista beállítottságú társadalmi rendszert, ragaszkodva történelmi és kulturális hagyományaihoz. A forradalom és szabadságharc eszme- és ideológiatörténeti dilemmáinak vizsgálatakor meg kell határoznunk azt az alapot, ahonnan kiindulunk, s ez nem lehet csak a szovjet mintájú társadalmi struktúrával szemben kialakított ellenzékiség. Mindenképpen szükségünk van a háború alatti illegalitás, a németellenes mozgalmak szellemi tartalmának megismerésére, feltérképezésére is. Látnunk kell, hogy 1945-re a moszkvai kommunista emigráció, a „kaviár fiúk”158 és az itthon maradt baloldaliak milyen kapcsolatban voltak egymással és az ellenállás más csoportjaival. Egyes megállapítások szerint az 1944-es magyar ellenállás hetven-nyolcvan százaléka polgári volt, ezért is jogos a kérdés: hol voltak, és mit csináltak az illegalitásban a kommunisták? Egy másik igen jelentős kérdéskört fogalmaz meg a sokszor emlegetett és Rákosinak tulajdonított kijelentés, miszerint „9 millió fasisztával igen nehéz felépíteni a kommunizmust.” A Rákosi- és a Kádár-kor történelemírása, oktatása (igaz, egymástól hangsúlyában eltérően, de) propagandája alapjának tekintette, hogy Horthy Magyarországa fasiszta volt, és 1956-ot is ezek a fasiszta elemek robbantották ki. Volt-e ennek bárminemű ideológiai, társadalmi alapja és egyáltalán elhangozhatott-e ez a kijelentés? A forradalom leverését követően, amíg a Kádár János vezette, frissiben létrehozott MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956 decemberében már ellenforradalomnak nyilvánította az 1956. októberi-novemberi eseményeket, addig Pozsgay Imre 1989 januárjában (közel harminchárom évvel ezután államminiszterként, ugyanezen párt vezető testületé tagjaként) a Kossuth Rádió 168 óra című műsorában már népfelkelésként beszélt a történtekről. A politikus „egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek” nevezte az odáig dogmatikusan ellenforradalomnak tartott társadalmi ellenállást. 158 Uo. 250. 74
