Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Albert Zoltán Máté: "Nemzedéünk kilátásai nem vigasztalanok"
Albert Zoltán Máté „Nemzedékünk kilátásai nem vigasztalanok” amennyi kellene és lehetne is. [...] Sajnos, ez a réteg nincs kellőleg foglalkoztatva. Szellemi életünk egyik legnagyobb baja, hogy ez a réteg minálunk elzüllik. Két irányban. Az egyik térhez jut, sokszor ijesztően nagy térhez. [...] Béríró lesz, aki legszívesebben nagy tehetségekbe döfi a tollát. Az írók ellen folyó hajszáknak ilyenek a hősei. A másik rész elzüllik - erre főként vidéken van példa. Elfelejtik, nem jut szerephez, beposhad, afféle demagóg olvasó lesz, aki mindenbe beleszagol, de csak azért, hogy zúgolódva eltolja magától. Arról kellene tehát beszélni, mit tehetnek az írók és mit az államhatalom, hogy ezt a közvetítő réteget felvillanyozzuk, az említetteket újakkal pótoljuk, vagyis hogy az irodalom mennél nagyobb mértékben nemzeti öntudattá válhassék. [...] Abban, amit elmondtam, az is benne van, hogy az államhatalom mit tehet. Támogassa az alkotóknak és a különféle értelmiségeknek munkáját (mert ma már a parasztságnak, a munkásságnak is van értelmisége), gyarapítsa és tolja minél inkább előtérbe a nép előtt a nagy szellemi közmunkákat.'''’21 A lillafüredi találkozó második napján (1942. november 21.) Szabó Lőrinc a következőképpen fogalmazta meg az előbbiekben felvázolt szellemi munka nehézségeit: „...ihletre van szükség, ami nem az akarat függvénye. Hanem valami felsőbb kegyelemé. A művészet lényegében titok és csoda. Nem a gyakorlóján fordul meg, hogy egy nemzetnek, egy nagy közösségnek milyen a fizikai ereje, ahogy még az sem a művész akaratán fordul meg, hogy milyen rangú a saját művészete, a maga értéke. A legjobb művészek olyan specialisták, akik nem kormányozzák magukat, hanem sugallatok dolgoznak bennük. Enélkül az egyedül erőt adó belső sugallat nélkül a legjobb szándék és a leglobogóbb hit sem tud műveket létrehozni, amelyek különbek volnának, mint azok, amelyeket a normális emberi logika és mondat szerkesztőképesség, mondjuk így: amelyeket a becsületes zsurnalizmus teremt. Az igazi költői tehetség - tetszik, nem tetszik az írónak - nebáncsvirág. A költészet a legegyénibb, a legszemélyesebb munka. Anyagunk a szó, a magyar szó, amelyből az ország szellemi terét építjük és erősítjük,”* 28 Szabó Lőrinc így fogalmazta meg hitvallását a magyarságról és az európaiságról: „Emberek vagyunk, és magyarok vagyunk. Ami bennem emberi és ami magyar, az nem két érintkező kör, hanem két koncentrikus kör. Vagyok én, a középpont; van a családom, az első kör; a hazám, a nagyobbik új kör; aztán jönnek a továbbiak, az egyre távolodó határnak: az európai kultúrközösség, 27 28 Kristó Nagy-Simon (Szerk.): A lillafüredi írói értekezlet..., i. m. 1990. 29-31. Uo. 42. 19
