Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Nagymihály Zoltán: Egy elfelejtett amarikai magyar fórum
Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére abszurd helyzetet - hogy Csurka István szintén emigrációban megjelent eszszéjének címét idézve „magyar abszurdot”286 287 288 - jelez, hogy a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseiről való beszéd önmagában egyfajta rendszerellenes lázadást, összekacsintást jelentett. Másik részről persze reményt fejezett ki, hogy ez - a gyanúsítgatások sutba dobásával - összefogást, bizalmat teremtett a hatalommal szembenállók körében. Görömbei előadása szerint mindennek a hangulatváltásnak - „a sorsszerűnek, fátumosnak tetsző szétszóródottság ellen irányuló’'’ cselekvésnek - az irodalom már évtizedek óta megágyazott. „Sorompós századunk nem teszi lehetővé, hogy ez az egység testi mivoltában is mindig megnyilvánuljon, de az utóbbi évtized bontakozó vívmányaként említhetjük, hogy nemzettudatunk a korábban erőltetett államnemzet koncepcióval szemben egyértelműen a kultúrnemzet tudata lett.”281 Ami „kívül” van, az van „belül” is. Csoóri szavai megerősítik, hogy a nemzetiek a határon túli magyarság helyzetét nemcsak a létező problémák és a külső elnyomás miatt tartották számon a legfontosabb sorskérdések között, de azért is, mert a belül is széttagolt ország egységesítési lehetőségét látták benne. Olyan kérdést, amelyben az egyre inkább kivehető különbségek ellenére egyetérthet az ellenzék, és amelyben a hatalom bizonyos körei is osztozhatnak. „Előbb a náció, aztán a relígióГ.ш 286 Csurka István: Magyar abszurditások. Előadás. Új Látóhatár, 1986/3. 402-410. 287 Görömbei: i. m. 23. 288 Talán túlzottan aktualizáló, ám kihagyhatatlan a megjegyzés: szomorú és a Csoóri által is megnevezett „szerviesült” válságtünetekkel - vagy Teliér Gyula kifejezésével, a „rendszerváltás rendszerének” nevezett korszak történetével, lefolyásának módjával - magyarázható, hogy a kezdeti vélt egység éppen ebben a kérdésben vezetett a legforróbb és legmélyebb sebeket ejtő vitákhoz. Mindez persze magyarázható a Kádár-rendszer gyakorlatával is, a határon túli magyarság létének eltagadásával, a „Te hogyan tanultál meg ilyen jól magyarul?” bicskanyitogató kérdéseknek táptalajt nyújtó kibeszéletlenséggel is. Fölösleges ugyanakkor áltatnunk magunkat: 1989 decemberében, a Temesvárról induló romániai forradalom idején a segítség még egységet és összefogást teremtett, a megkezdődő kampány harci zajának csitulását jelentette. A viták kiújulásához és a nemzetből való újabb kirekesztésekhez nemcsak a sorskérdésekben is csupán négyéves távlatokban látni hajlandó politikai szereplők, de az értelmiség egy része is hozzájárult azzal, hogy sutba vágta a korábban még létező konszenzust a határon túli magyarok - az állampolgárság, az autonómia, majd később a választójog - kérdésében is. Nem kérdéses, hogy összefügg ezzel az, hogy - ahogy Csoóri a Nappali holdban magyarázza - a változások tudatában mindenki hatalomban és hatalomszerzésben kezdett gondolkodni. Szerinte legkésőbb a négyigenes népszavazás lefolyásával ennek rendelődött alá minden. így hát 188
