Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

II. MVSZ kislexikon - Személyek

A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) Fáy Árpád közgazdász A gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, az MVSZ Alkotmányos- sági Műhely és a Fórum nevű munkacsoport alapítója, vezetője, az MVSZ Fővárosi szervezete és a Választmány tagja. A nemzeti megmaradás föld-, agrár- és vidékprogramjáról szervezett konferencia témafelelőse - Rácz Sán­dorral együtt - az előadója, valamint az alkotmányozási konzultációk aktív résztvevője volt. (VT) Fejér Dénes tanár, szerkesztő ’56-os elítélt, a POFOSZ Csongrád megyei elnöke. Az MVSZ Csongrád me­gyei Szervezetének tagja, a Választmányban a POFOSZ képviselője, 1995-ben az Elnökség tagja volt. 1997-ben átvette a Világlap főszerkesztését Antall Istvántól. (VT) Fekete Gyula író, politikus (Mezőkeresztes, 1922. február 26.-Budapest, 2010. január 6.) 1942-től közgazdásznak tanult. 1945-ben a földosztás miniszteri biztosa Borsod megyében, majd a Szövetkezeti Központ vezetője. 1951-től kezdett novellákat írni, később számos kötete megjelent, de filmeket, drámákat, regé­nyeket, vitairatot, verseket is írt, rádióműsorokat vezetett. Több folyóiratnál is dolgozott: a miskolci Szabad Szó, a Március Tizenötödike, a Művelt Nép, az Elet és Irodalom, a Budapest és a Hitel munkatársa. 1956-ban a Magyar írók Szövetsége prózai szakosztályának titkára; 1956 decemberében letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1981—89-ig a Magyar írók Szövetsége alelnöke, illetve az írószövetség örökös tagja. 1989-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagja, az Országos Családvédelmi Tanács társelnöke, az Olva­só Népért Mozgalom elnöke. 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón, az MDF alapítója, 1990-ig elnökségi tagja. 1990-91 között a Magyar Néppárt elnöke, majd az intézőbizottság elnöke volt, az országgyűlési választáson kép­viselő-jelölt volt. 1992-től a Magyar Újságírók Közösségének elnökségi tagja. 1995-98 között a rendszerváltó Magyarok Világszövetsége választott alelnöke, az Anyaországi Régió tevékeny elnöke volt. Ekkor szervezte meg a Százak Ta­nácsa közhasznú egyesületet, amelynek 1998-tól haláláig alapító-elnöke volt. A Trikolor Könyvkiadó alapítója. Élete során több díjat és kitüntetést is kapott: József Attila-díjat (1953, 1963, 1973), a Munka Érdemrend arany fokozatát (1982), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést (1992), a Teleki Pál Érdemérmet (2006), a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom