Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

IV. Válogatott dokumentumok

A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000)

A megszeppenés hangja szól Könczöl Antal németországi küldött soraiból. „Talán nem ártana megvizsgálni a nyugati régió küldötteinek saját lelkiismeretüket. Megfelel-e a régió azoknak a követelményeknek, amelyeket másoktól elvár? Hogyan bánunk egymással?” - teszi fel nagyon töredelmesen és őszintén a kérdéseket, amiket nem lehet megkerülni. Különböző, a közgyűlésen elhangzott, számára jellegzetes megnyilvánulások felsorolása után intőén nyilatkozik: „Ameddig nem tudunk rendet teremteni a saját házunk táján, ne bíráljunk másokat. Ha nem tudunk példát mutatni, nincs jogunk másokra mutogatni.” Mindez a nyugati magyaroknak szól ugyan, de megszívlelhetik mindazok, akik tehetetlenségükben a kialakult állapotokért másokat marasztalnak el.

Bihari Szabolcs, svédországi küldött, a nyugati régió alelnöke szintén protokollárisán számol be a közgyűlésen történtekről. Ezen túlmenően magyarázatot is ad a nyugati régió viselkedésére, bírálva a magyarországi sajtó- visszhang kitételeit: „Akik ott voltunk, tanúsíthatjuk, szó sem volt előre megtervezett puccsról; spontán tört a felszínre és, hogy nem újkeletű problémákról, illetve nem csak a nyugati régió elégedetlenségéről van szó, bizonyítja, hogy az 1992-es újjászerveződést követően sokan és sokszor emelték fel szavukat a problémák megoldása mellett. A válasz mindig sértődöttség, megnemértés volt, és a dolgok mentek (ill. maradtak) ugyanúgy, mint korábban. Néhány ismert név, akik ezen gondok miatt váltak ki az MVSZ-ből: Jakabffy Ernő, Makovecz Imre, Németh Magda, Kincses Előd, Fónay Jenő, de nincs már az MVSZ-ben Sára Sándor, Balczó András, Sinkovits Imre sem.” A nevek között - szerencsére - a legtöbben nem a nyugati féltekét képviselték, tehát máshonnan is akadtak, akik a veszekedés helyett a kiválást választották, igaz, számukra tarthatatlan helyzetekben.

Beszámolónkban mintegy a krónikás szerepére szorítkoztunk, hiteles vagy legalább is tanúk általi kijelentésekkel törekedtünk a valóság megrajzolására. A teljesen összekuszálódott helyzetben, rendezetlen ügyek közepette aligha lehetett többre vállalkozni, különösen az utókor előtt, amelyre igaz és hiteles képet kell hagyományoznunk. Egyelőre azonban a jelenben vagyunk és bajokkal kell bajlódnunk. Érintett kívülállóként nem önthetünk olajat a tűzre, igaz, ír sem kínálkozik a magyaros indulatból, meggondolatlanságból ejtett sebekre, amik viszont, szintén magyaros nagyvonalúsággal gyorsan gyógyíthatók egy-egy bizalomkeltő mosollyal, kézfogással, különösen, ha tudjuk egymásról, hogy végsőfokon nem ártani, hanem használni akartunk. Egyet azonban nem hagyhatunk figyelmen kívül: bármely ügyet csakis felkészülten,

428