Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

IV. Válogatott dokumentumok

A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) 2) Csíksomlyó, s az azt követő két elnökségi ülés júliusban. Egyesek megbékélésnek mondták e tanácskozásokat. Számomra ütközés volt ez, mind­nyájunkhoz méltatlan ütközés. Sajnálatos, ami történt. Az elnökségen Csíksom­lyó kapcsán Csoóri Sándor szervezett számodoltatása folyt. Világszövetségi módon „bűnvádi eljárás” a szövetség elnöke ellen, s felvonult a Számvizsgáló Bizottság, az Etikai Bizottság - máig sem tudom, milyen okon. 3) Az erdélyi egyházak méltóságainak, püspökeinek bíráló nyilatkozata Csoóri Sándor irányába a svájci ügy kapcsán, amely mindmáig képlékeny, s realitásaiban ismeretlen. S fél év múltán sem látom a kezdeményezés igazoló értékét. Ajánlom elolvasni Kovács Andor, a svájci zsidó vagyonról Patrubány Miklóshoz írt levelét, amely tárgyiasítja ezt az ügyet. Kedves László! Nagy kár, hogy nem voltál jelen a júliusi elnökségi üléseken. Én azt mondtam ezen a tanácskozáson, hogy az hajtóvadászat Csoóri Sándor ellen. Hódi Sándor fejvadászatnak nevezte a történteket. Előbb megtépázták Csoóri Sándort, aztán könnyes kézfogás... Majd decemberben az Etikai Bizottság már engeszteli a Világszövetség elnökét... Vajon mit oldott meg a júliusi könnyes kézfogás? Álmegbékélés volt. Szőnyeg alá seperte a mélyebben morajló ellentéteket és nézetkülönbségeket. Ezek a dolgok és ilyetén kezelésük mélyen alatta vannak a Világszövetség megkívánt méltóságának. Engem mindez együtt késztetett írásra. És az is, hogy a más vélemények, vélemény ellen hadak vonultak. Ez volt a csíksom- lyói „búcsújárás”, a svájci ügy esetében, létszámmal kicsinyíteni és győzni le a másik véleményt. Alapjában ez játszódik le a Magyar Nemzet-beli írásommal is. Az MVSZ Védnöki Testületé, illetve tiszteletbeli elnöke Patrubány Mik­lós véleményét nyomatékosítja. Ez így egykapus játék. Hogy lesz ebből belső demokráciája a Világszövetségnek? Kedves László! Egyrészt elismered, hogy „egyébként valós” problémák megoldását mondom, csak rossz időpontban, „nem a megfelelő formában és eszközökkel”, írásod további részében pontokba foglalva megrósz. Szinte kiátkozol. Ez meghökkent. Én véleményt mondtam egy helyzetről. S erre tőled, aki a szabad gondolko­dásnak, a szabad véleménynyilvánításnak apostola vagy - cáfolatot, ellenvé­leményt, más, s ha van, eltérő helyzetértékelést vártam és várok. 392

Next

/
Oldalképek
Tartalom