Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
IV. Válogatott dokumentumok orosz vodkáról, francia szerelemről és angol hidegvérről szoktak beszélni. Nem kell részletezni, hogy mindez valójában a rossz lelkiismeret önáltató megnyilatkozása, mi pedig, örökös vádlottak, Zrínyi, Széchenyi szavaival kiálthatjuk oda a világnak: „Egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, és bűnösebbek sem!” Ezután a Világszövetség tiszteletbeli elnöke arról szólt, hogy a Világ- találkozón három régió magyarságának képviselői vannak jelen. Törekvésük, reményük, hogy tanácskozásaikkal is csodaszarvast űznek, a magyar egyetértés csodaszarvasát szeretnék utolérni. A széthúzás megannyi jele után az egységes cselekvés idejének eljövetelében reménykedünk, nosztalgiával gondolva arra például, hogy más nemzetek, miként az angolok is, joggal mondhatták el magukról a második világháború idején: oly nagy volt az egyöntetűségük, amennyire egyöntetű sóban a tenger. „Úristen! Mikor jutunk el oda, hogy miként a győzelmek jogos örökösei, azonképpen mi, magyarok, vereségek világbajnokai is elmondhassuk magunkról az ilyen egyöntetűséget/” [...] Befejezésül az MVSZ tiszteletbeli elnöke Széchenyi naplóföljegyzését idézte hallgatóinak emlékezetébe. Látszatok és ellentétek kerülnek új megvilágításba a múlt század harmincas éveinek pozsonyi döbbenetében: a nemzetféltő lelkiismeret megtestesítője úgy látta, hogy alszik az Országgyűlés, alszik a haza és alusznak a honfiak. Jómagunk, Budapestre érkezve azt látjuk: nincs alvás. Küzdelem zajlik. Éles belpolitikai csatározás. Nem alszik az Országgyűlés, nem alszik a haza, nem alusznak a honfiak. Ezért fordulhatunk hozzájuk reménnyel, hogy e mostani tanácskozásunk eredményeként nemzetpolitikai ügyünket újabb dimenzióba juttatjuk. Egyöntetűségünk csodaszarvasát űzve közös reményünk is fölerősödhet. Ennek egyik előfeltétele, amint érzékelhettem itt, máris bizonyos: mindannyian egyazon szellemi vércsoportba soroljuk magunkat. Köszönöm. 367