Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
is. Mindezeknek a szervezeteknek sajátossága, hogy határoktól függetlenül egyesítik tagjaik sorába a szakmák, hivatások, foglalkozások magyarjait. Ez az út bizonyult a legjobbnak ahhoz, hogy megtaláljuk az összekötő szálakat és a magyarsághoz vezető utakat a második és harmadik generációs magyaroknak is, akik talán már nem, vagy csak alig tudnak magyarul. A szakmai kapcsolatok vonzzák leginkább a fiatalokat is. A Világszövetség jövőjét látjuk biztosítani azzal, hogy a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére és szervezőmunkájával az MVSZ égisze alatt működik a Magyar Cserkész Fórum, amelynek tagja a nagyvilágban működő valamennyi magyar cserkészszövetség. A cserkészet az egyik legfontosabb szervezet, ahol a jövendő felkészült és felelősségteljes fiatalsága nevelkedik. Ezért minden eszközzel támogatjuk a Cserkész Fórumot, ahol a nagyvilágban élő magyar cserkészet vezetői rendszeresen találkoznak és eszmecserét folytathatnak. A Cserkész Fórum úgy döntött, hogy minden alkalommal egy-egy szaktémát alaposan körüljár, így legutóbb a cserkészsajtó és média helyzetét. Az MVSZ segítségével, banki és alapítványi támogatással sikerült megteremteni a Cserkész Fórum anyagi önállóságát. A Világszövetség kezdeményezésére, informatikusai segítségével az Illyés Alapítvánnyal összefogva megkezdtük a számítógépes cserkész-informatikai hálózat kiépítését, először a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség kapta meg a szükséges eszközöket. Az MVSZ szervezésének egyik fontos és legnehezebb területe a hivatalszervezés. Az ország tudatos szétverésének egyik legnehezebben pótolható területe a hivatali kultúra és a szolgáló közhivatalnok, amelynek még a fogalma is kiveszett. Sokan bírálják, és sokszor joggal az MVSZ hivatalát, de gondolják meg, a hivatal kiépítését évekig hátráltatta az MVSZ székházgondjának megoldatlansága (amit csak most, 1994 nyarára, illetve őszére tudtunk megoldani). A hivatalban elkészült és az elnökség elfogadta az MVSZ föderatív-decentrali- zált szervezéséhez igazodóan a területi és feladatreferatúrákra épülő, a pontos feladat- és hatásköröket tartalmazó munkaköri leírásokat magábafoglaló, az MVSZ működési rendjét is meghatározó Szervezeti és Működési Szabályzatot. Talán egyik legfontosabb eredményünk az MVSZ anyagi helyzetének konszolidálása. 1992-ben Csoóri Sándor szó szerint a mínuszból indult. Kölcsönt kellett kérni a Pénzügyminisztériumtól, hogy a néhány munkatársnak bért tudjunk fizetni. A helyzet - következetesen végigvitt takarékossági politikával, amiért bizonyára voltak, akik nehezteltek ránk, de mást nem tehettünk - mostanra gyökeresen megváltozott. Az MVSZ finanszírozása három forrásból történt: 1.) a magyar országgyűlés 1993-ban és 1994-ben 200-200 IV. Válogatott dokumentumok 333