Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) Ritkán szoktam félszemmel nézni bárkire, de a divatosan - mondhatnám korszerűen borostás fiatalember kihívó kérése meghökkentett. Mintha arra kért volna, hogy magyarázzam meg neki politikailag: miért szőlőből kell bort csinálni? Vadóc kérését könnyen elutasíthattam volna azzal, hogy ha lesz időm, máskor megmagyarázom, de váratlanul belém bújt a kisördög. Elmosolyogtam magamat s anélkül, hogy tisztáztam volna vele: milyen politikai gondolatokra és érvekre céloz, elkezdtem a mikrofonjának válaszolni. Nagyjából ezeket mondtam: „Sajnos az országban még ma is kevesen tudják, hogy a Magyarok Világszövetsége valójában nem 1938-ban alakult meg először, hanem jóval régebben, a Nagy Időkben: 1526 után, a Mohácsi vész következtében három részre szakadt ország véres és serleges óráiban, amikor az öt évszázadon át egységes és sikeres Magyarország megszűnt létezni és a nemzet csak mint fikció, csak mint képzelet élhetett tovább a fejekben és a szívekben. S történhetett bármi a megcsonkult részeken: Erdélyben, a Hódoltságban és a Magyar Királyság területén élő magyarok a közös nyelv, a közös hagyományok s leginkább a közös tragédia és bűntudat alapján egytől egyig ennek a fikcióban létező nemzet tagjainak tartották magukat. Megoszthatta őket egymással a vallás, a Habsburgok vagy a törökökhöz húzó kényszer, de a nemzethez való tartozásuk köznapiasan természetes metafizikáját nem kezdhette ki az idő, sem semmiféle politikai érdek. És mivelhogy a Magyarok Világszövetsége ennek az összszövetségnek a morális jogutódja, létrehozásában nem a politika, hanem a történelmi szükségszerűség játszotta és játsza ma is a főszerepet.” Miközben mondtam, mondtam a magamét, az újságíró úgy nézett rám, mint egy folyékonyan beszélő bálványra, aki önkényesen változtatja az idősíkokat, önkényesen csúsztat egymásba távoli gondolat-rendszereket és közben belőle is bolondot akar csinálni. Pedig nem akartam. Illetve, ha kezdetben a fejemben volt is ilyen szándék, az első mondat után elfeledkeztem róla. Az abszurditás mozgósításával nem őt akartam kigúnyolni, csupán arra szerettem volna fölhívni a figyelmét, hogy a történelem nemcsak a Balkánon, nemcsak Szarajevó marcona térségében tud négyszáz éves csontvázakat kiráncigálni a földből és haláltáncot lejteni velük völgyekben, hegytetőn, de másutt is! Valóban hol van már a négyszáz éves török megszállás Szerbiától és Boszniától? Néhány éve: Jugoszlávia szétesésekor derült ki, hogy végzetesen ott van a reflexeikben, a hitükben, a századokon át magukkal cipelt emlékezet-batyuikban. És hol van tőlünk, magyaroktól, ugyanígy Mohács? Az Idő 322
