Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
III. MVSZ kislexikon - Szervezetek
_ _ A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) s hasonló mentalitással az ’56-os forradalom és szabadságharc leverését követő Kádár-korszakban. A fentiek után mérlegeljük azt is, hogy miként viszonyulhattak nemzeti-közösségi múltjukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz a különböző utódállamokban honfitársaink. - a legnagyobb területi nyereséget jegyző Romániában, a rendszerváltoztatás során kettéoszlott Csehszlovákiában, a széttagolt Jugoszláviában, vagy a Szovjetunióban élő nemzetrészeink. Az ’50-es évektől a kommunista önkényuralom - az egyházi vezetők üldözésével, a szerzetesrendek, a vallási közösségek és a civil társadalom egyesületeinek betiltásával, az iskolák államosításával új szocialista ünnepek beiktatásával, a szolgalelkű neveléssel, s erőszakos ideológiai „ráhatással” - főként az iskolai oktatáson és a médián keresztül hatott népünk identitására, mentalitására a Kárpát-medencében. A szovjet-kommunista diktatúra államaiban - a „múltat végképp eltörölni” jegyében - az emberek tudatából ki akarták iktatni a nemzeti történelemmel együtt a hazaszeretet fogalmát is. A magyar földrajzi neveket itthon is rendre átírták, az utódállamokban pedig kiirtották. Átnevezték a magyar vonatkozású helyneveket, megtiltották használatukat és magyar nyelvű kiírásukat. A félelempolitika az élet minden területére bekúszott, szinte beivódott a közgondolkodásba. A szigorú retorziók nyomán az emberek másként viszonyultak hazájukhoz, magyarságukhoz, mint a Trianon utáni évtizedekben. Az ötvenes-hatvanas években már nemcsak hazánkat, hanem a nemzet tudatát is csonkolni akarták. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ifjú hősöket ébresztő ereje, világraszóló hatása kellett ahhoz, hogy a magyarság brutális elnyomását, ideológiai, illetve etnikai beolvasztását mérsékelje a hatalom. A nyugaton élő magyar emigránsok zöme még keresztény-magyar nevelést kapott, s ők így kisebb-nagyobb mértékben közösségi hordozói maradhattak a magyar múlt értékeinek, átmentői szellemi örökségünk kitagadott részének. Az 1947-ben elűzött emigráns, Csicsery-Rónay István szóbeli közlése, illetve közös eszmecseréink során kristályosodott ki a nyugati magyar diaszpóra - jellemző sajátosságait, megkülönböztető jegyeit, irányadó vezetőinek nézeteit tükröző - alább vázolt besorolása. Eszerint hét nagy csoportját azonosítottuk a Kárpát-medencén túl élő, külhoni magyarságnak: 1. 1945 utáni politikai emigráció. Vezetőivel és társaival együtt ennek Nagy Ferencék köre, Varga Béla, Kiss Sándor, Horváth János, Kovács Imre, Csicsery-Rónay István és az ő holdudvaruk alkotta a derékhadát, akik a magyar közéletbe, az országba való visszatérés szándékával menekültek el, ezért „csak átmenetileg” éltek idegen földön. Elődeiknek az 1848/49-es Kossuth-emigrációt 204
