Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Kávássy János: Európából Európába. Kitekintés a magyar rendszerváltás globális hátterére

Richard Pipes vezette Team B is megerősítette,48 a CIA igazgatójaként George Bush mindezzel még képtelen volt szembenézni.49 Az 1977-ben hiva­talba lépő Jimmy Carter adminisztrációjából Cyrus Vance külügyminiszter és Harold Brown védelmi miniszter úgy gondolták, hogy a Team B tévedett; ám a CIAúj igazgatója Stansfield Turner és Zbigniew Brzezinski, az elnök nem­zetbiztonsági tanácsadója úgy vélték, a bizottság megállapításai helyesek, s a détente nem vezet sehová. A Team B után az enyhüléssel szembehelyezke- dők az Azonnali Veszély Bizottságában (Committee on the Present Danger) képviselték és vitték tovább a hard line-t (gyakorlatilag magával Pipe-pal MDF-tanulmányok_________________________________________________ használva sikeresen szigetelte el Szilárd Leót és annak azon kutatótársait, akik arról akarták volna meggyőzni az elnököt, hogy ne vessék be az irtózatos pusztítást végző fegyvereket. Jimmy Bymes - mások mellett az épp a Manhattan-tervet irányító Leslie Groves dandár­tábornokkal egyetemben - meg volt győződve arról, hogy az elképesztő hagyományos erő­ket mozgósított Sztálint (és körét) csak a Moszkva számára ekkor még elérhetetlen fegyver erejének demonstrálásával lehet elrettenteni bármely további, fizikai erővel megvalósuló, direkt térnyerés ambíciójától. Tragikus és rendkívül morbid, hogy a legpusztítóbb fegy­verek - mindmáig egyedi - alkalmazása sokkal inkább diplomáciai üzenetként, semmint a katonai stratégia részeként fontos. Interjú David Kuznickkal, a Untold History of the United States sorozat és könyv társszerzőjével. https://www.youtube.com/watch?v=macaROZsxO- 0&t=217s Japán inváziójának tervezése kapcsán a legtöbben fél-, illetve egymilliós embervesz­teséggel járó előzetes becsléseket említik. Valójában 1945 nyarán több katonai modell és becslés is született, melyek jóval reálisabban 105 000 és 297 000 közé tették a halálos ál­dozatok amerikai oldalon várható számát. (Nem mellékesen maga McArthur 34 000-es le­hetséges amerikai emberveszteségről beszélt.) D. M. Giangreco: „Casualty Projections for the U. S. Invasions of Japan, 1945-1946. Planning and Policy Implications.” Journal of Military History, 61 (1997. július), 521-582. http://home.roadrunner.com/~casualties/ 48 Richard Pipes: Vixi - Memoirs of a Non-Belonger. New Haven & London, 2003, Yale University Press, 133-137. 49 1 976 decemberében a CIA, ha szűk körben is, de kiszivárogtatta a Team B jelentését. Az ekkor napvilágot látott anyagot sokan, így például Henry Kissinger is, élesen támadták és bírálták. Pipes, 133-138. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom