Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal

köreihez kellene fordulni kapcsolatfelvételi céllal, mert amíg el vagyunk szigetelve tőlük, nem lesz áttörés”. Tölgyessy Péter támogatta Varga Csaba nyilatkozatát azzal, hogy Pozsgayval nem kellene hivatalosan tárgyalni, de vele a puhatolózó tárgyalásokat nem vetette el. A parttalan javaslatok között Szabad György fogalmazott egyértelmű­en: „Jelenleg az egypártrendszer hatalmi viszonyai állnak fenn, [tehát] ak­kor csak az MSZMP lehet az egyik tárgyalófél, a másik az EKA, [mely­nek] minden ilyen irányú, hatalommal nem osztozó szervezet tagja lehet.” A vita későbbi menetéből kiderült, hogy az SZDSZ részéről komoly félelem volt az irányban, hogy az EKA valóban szétszakad, és az egyes szervezetek önállóan kezdenek tárgyalásokat az MSZMP-vel. Az MDF-nek május 8-án volt elnökségi ülése, akkor az MSZMP álláspontjáról még nem tudtak tárgyalni, így Szabad György saját felfogásának megfelelően foglalt állást az EKA ülésén. Nagyrészt az ő fellépésének volt köszönhető, hogy az EKA végül egy kiegyensúlyozott nyilatkozatot fogadott el, nem visszauta­sította az MSZMP javaslatait, hanem kinyilvánította, hogy az EKA tovább­ra is tárgyalni akar. Az EKA közleményének van két olyan részlete, amely kiemelt figyel­met érdemel. Egyrészt az a radikális mondat, amely 48 órás határidőt szab meg a tárgyalások folytatására, bár annyiban sikerült Szabad Györgynek tompítania a kategorikus ultimátumot, hogy az nem követelés, csak javas­lat lett. A másik mondat, amely Magyar Bálint határozott kérésére került be a nyilatkozatba: „Az Ellenzéki Kerekasztal egységének megőrzése nem öncél, hanem a demokratikus átalakulás mellőzhetetlen eszköze.” Azaz az EKA egységét és a különtárgyalások elutasítását e nyilatkozattal is meg­erősíteni kívánta az SZDSZ. Hozzátartozik az események utólagos értéke­léséhez, hogy az EKA egységét végül is Szabad György hozzászólása és javaslatai mentették meg, ugyanakkor ezzel egyszersmind ellehetetlení­tette az esetleges MDF-MSZMP reformszámy közötti együttműködést is. Az EKA nyilatkozata megnyitotta az előzetes egyeztetés lehetőségét az MDF-tanulmányok_________________________________________________ 440

Next

/
Oldalképek
Tartalom