Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal
Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás Szeredi Pál TÁRGYALÁSOS RENDSZERVÁLTOZTATÁS A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal A magyar rendszerváltoztatás történetének egyik érdekes és vitatott szereplője volt az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) elnevezésű szerveződés, amely a Nemzeti Kerekasztal (NEKA) tárgyalásokon a rendszerváltó csoportokat képviselve próbálta megalkotni az átmenet forgatókönyvét, illetve előzetesen koordinálni az új demokrácia politikai rendszerének kereteit. Már majd harminc év telt el, és teljes terjedelmében megismerhető az Ellenzéki Kerékasztal tárgyalásainak szó szerinti jegyzőkönyve, sőt több ülésének videofelvétele is, mégis ennek a speciális képződménynek a politikai elemzése, értékelése még nem készült el. Nem kétséges, az EKA jelentős szerepet játszott a „tárgyalásos” rendszerváltoztatás során, ám az egyre nagyobb számban előkerülő dokumentumok ismeretében érdemes a formális és patetikus visszaemlékezések szintjét meghaladva, politikai analízisét elvégezni. Véleményünk szerint az Ellenzéki Kerekasztal története három szakaszra osztható. Az első időszak az 1989. március 22-ei megalakulástól az 1989. június 12-ei, a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások megindításáról szóló megállapodás aláírásáig tartott. A második szakasz a Parlamentben lefolytatott egyeztető tárgyalások periódusa, mely az 1989. szeptember 18-án, az alkotmány módosításáról, az alkotmánybíróság felállításáról, az ország- gyűlési választásokról, a pártok működéséről és a büntetőjogi eljárások és törvények módosításáról szóló megállapodás aláírásával zárult. Az Ellenzéki Kerekasztal történetének harmadik szakasza a megállapodás aláírását 399