Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Marschal Adrienn: Az MDF kiadványai. Országos, helyi, választási, szakmai és ifjúsági kiadványok, 1988-1990

hetilapja alcímmel. A lapot Csurka István szerkesztette, az első vezér­cikkben a következőképpen határozta meg a célt: „Meglátni és megláttatni a mindennaposban a történelmi folyamatot, a kicsinységben az egyetemest, és mindezt megmaradásunk műveletébe illeszteni... Nekünk - az MDF-nek és a lapja szerkesztőinek - van saját szemléletünk, és van némi terepismere­tünk, de a látásunk csak annyival lehet élesebb, amennyivel az akaratunk erősebb. Mi igen erősen akarjuk, hogy az elesett, a mindenből kiszorított magyar milliókból végre valahára emelkedő nemzet váljék... Mi ezzel az akarattal látunk, s ez egyben a mi pártállásunk. A Magyar Fórum csak ebben a mértékben pártlap... Minden sorunkkal azt akarjuk szolgálni, hogy most végre győzzön az 1956. november 4-én eltaposott forradalom.”19 A fekete-fehér lap A/3-as újságformátumban, hetente jelent meg, az első 2 szám 8 oldalon, majd ezt követően 12 oldalasra bővült, amit meg is tartott. Az első két számot próbaszámnak szánták, mivel a második számban jelen­tették be, hogy a lap november 10-étől jelenik majd meg rendszeresen. A pontos keretek folyamatosan alakultak ki, erre utal az is, hogy kezdetben még 16 oldalasra tervezték a lapot. A szerkesztőségbe is toborozták még a munkatársakat, a második számban megjelent hirdetés szerint kollégákat ke­restek számítógépes tördelő, szerkesztő, gépíró és kézbesítő pozíciókba is. Az újság közéleti hírlap volt, s ezáltal nevéhez hűen elsősorban fórum akart lenni. Ez a szándék tükröződött szerkesztése során is, így elmaradtak belőle a magyarságot nem érintő külföldi események, valamint egyáltalán nem tartalmazott sporthíreket. A határon túli magyarsággal kapcsolatos tá­jékoztatás azonban elsőbbséget élvezett, így helyet kaptak a romániai forra­dalom hírei és az erdélyi magyaroknak szervezett segélyakció is. Nemcsak az ottaniakat, hanem az áttelepülteket is segíteni akarták, így „Üres lakások, betöltetlen állások” címmel több számban is álláshirdetések jelentek meg, valamint az eladó házak listáját is közzétették. _______________________________Marschal Adrienn: Az MDF kiadványai 19 Csurka István: Az első vezércikk. Magyar Fórum, I. évf., I. szám, 1. 367

Next

/
Oldalképek
Tartalom