Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából
déki folyóiratok szerkesztőségeihez, művelődési házakhoz, az írószövetséghez kapcsolódva.23 Kiss Ferenc irodalomtörténész szervezésében 1968 őszétől formálódott a különböző vendéglőkben találkozó és a „Nagy Népi Hurál” (a mongol parlament) után önmagát önironikusan „hurálnak” nevező társaság24. A „hurál” 1975-ig működött, és a változó összetételű és nyitottan kezelt társaság heti rendszerességgel tartott találkozóit jelentette. 1972-től e kör egy szűkebb, szervezettebb köre a Rózsadomb étteremben is összeült, és ők a találkozóikat ’75 után is folytatták. A háttérben mindvégig maguk mögött tudhatták Illyés Gyula támogatását, és tagjai főként az irodalmi élet területén mozgó emberek voltak, mint Csoóri Sándor, Nagy László, Szécsi Margit, Kormos István a „Hetek”25 költőcsoport tagjai közül főként Ágh István, valamint Kosa László, Czine Mihály, Kiss Gy. Csaba, Bakos István, Száraz György, Csurka István, Bíró Zoltán és mások. Már a rózsadombi időszakban csatlakozott hozzájuk többek között Kosa Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Gombár Csaba, Bihari Mihály, Fekete Gyula.26 Kezdettől motiválta őket, hogy a párt közvetlen ellenőrzésétől független fórumot teremtsenek maguk számára. A próbálkozások és az összecsapások egyik felvonása Kiss Ferenc 1972. novemberi Debreceni Irodalmi Napokon Király Istvánnal folytatott éles vitája volt, amelynek eredményeként született meg - többszörös áttételen keresztül és sűrűn fűszerezve nyílt és MDF-tanulmányok_________________________________________________ 23 Az állambiztonsági információk is alátámasztják, hogy mind az MDF, mind pedig az SZDSZ előzményét jelentő szellemi csoportosulásokban fontos szerepet játszottak az irodalmárok, de az irodalmi szervezetek mindennapi munkájában sokkal inkább a majdani MDF-esek voltak aktívak, és ők voltak az ezen szervezetek autonómiájáért folyó küzdelem fő hangadói és szervezői. Részletesen lásd Szőnyei 2012, II, 1030. 24 Az elnevezés Kiss Ferenctől való 25 A Hetek tagjai: Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. 26 Pintér M. Lajos: Ellenzékben, 1968-1987. Lakitelek, 2007, Antológia, 11-18. 14