Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről

Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről az évben kezdeményezte a Standard-per felülvizsgálatát is. Mindkét per-újrafel- vételi eljárásában a korábban elítéltek védője volt. 1988. májusban alapító tagja a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének és a Szabad Kezde­ményezések Hálózatának. 1988. júniustól a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) jogi szekciójának vezetője. A TIB alapítása után négy társával - Göncz Árpád, Forintos György, Litván György, Zimányi Tibor - együtt ő dolgozta ki a szervezet részletes programját. Az 1989. június 16-ai gyászszertartás egyik szervezője. 1989. februártól a TIB képviselőjeként részt vett az Igazságügyi Minisztérium politikai ítéletek semmisségéről szóló törvényjavaslatának elő­készítésében. 1990 tavaszán lemondott viselt tisztségeiről, a továbbiakban nem vett részt a szervezet munkájában, 1992 márciusában pedig, mivel nem értett egyet a TIB új vezetőségének politikájával, kilépett a szervezetből. 1994-ben a koncepciós perek természetének dokumentálására The Secret Trial of Imre Nagy címmel könyvet adott ki a Praeger Kiadó (London) gondozásában. 1988. novemberben az SZDSZ alapító tagja. Az 1990. évi országgyű­lési választásokon szőkébb lakóhelyén, Budapest 1. sz. választókerületében (I—II. kerület) indult, a második fordulóban Bánffy György (MDF) mögött a második helyen végzett, mandátumát pártja budapesti listáján szerezte. 1990. augusztus 3-án az országgyűlés alelnökévé választották. 1991 késő őszén, az SZDSZ vezetési válságának idején személyisége és tekintélye alapján az elnöki posztra jelölték. Az 1991. november 23-án megtartott elnökválasztó küldöttgyűlésen a szavazatok 38 százalékát megszerezve alulmaradt, de a második legnagyobb szavazataránnyal (87%) az új ügyvivői testület tagja lett. Választott párttisztségéről 1992. február végén, mivel nem látott lehetőséget az eredményes munkára, lemondott. Pető Iván elnökké választásakor tért vissza a párt legfelső vezetésébe, az 1992. november 13-ai tisztújításon ismét ügyvi­vővé választották, az új összetételű testület médiaszakértője lett. Az 1994. évi országgyűlési választásokon ismét Budapest 1. sz. választókerületében indult, s a második fordulóban a konzervatív pártok összefogásával ezúttal Csóti György (MDF) előzte meg. Mandátumát újra a budapesti területi listáról (2.) szerezte. 1994. június 28-tól az önkormányzati és rendészeti állandó bizottság alelnöke. Az SZDSZ 1994. októberi tisztújító küldöttgyűlésén a harmadik legjobb eredménnyel ismét ügyvivő lett. 1995. január 21-én a szavazatok két­harmadával az SZDSZ Országos Tanácsának elnökévé választották.159 159 http://www.parlament.hu/kepviselo/elet/d090.htm 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom