Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény meglátszik, hogy e század minden magyar forradalmából és ellenforradalmából kimaradtunk. A XX. századi modern magyarság nekünk, mi tagadás, olvasmány- élmény, kultúránk közös, de diktátoraink nem azok. Fura sors, amely a magyarság legnyugatiasabb ágát csupálta le, hogy a balkáni talajt érlelje mint komposztot. Budapestről nehezen érthető, hogy lehet valaki ösztönösen nyugatos és meghitten provinciális. Még az a hívságos gondolat is megfordult a fejemben, hogy ez itt akár érdekes is lehetne. Lássuk be: nem az. Csak a probléma érdekes, a történelmi seb. Maguk a bozgorok alig. Beletörődtem hát, hogy magyar emigráns vagyok Magyarországon. A bujdosók óta van némi rangja a magyar emigránsnak, legyinthetünk, és mehetünk dolgunkra. A dolgunk itt is Erdély, egyebek közt legalábbis. Próbáltunk szólni felőle, hol suttogva, hol kiabálva. Miközben Magyarország a Kádár-korszak szubtilisan bonyodalmas végóráit éli, és reformokkal ámítja magát, Erdélyre ráomlott a pokol: az éhség, a hideg, a sötét, a meztelenség, az ütlegek. Az általános nyomorúságból Romániában a magyarság fokozottan részesül: intézményeit szétverték, önérzetét szétpofozták, szellemi elitjét száműzetésbe kényszerítették; lakóhelyeit megszállta a településpolitika, nyelvét zsellérdadogássá alacsonyította a kényszerű elszigeteltség, gerincét eltörte az indokolt rémület. Megkezdődött a menekülés. A szabályszerű kivándorlók - többnyire értelmiségiek - ezrein kívül több ezer romániai menekült lapul Magyarországon, újabban nem is csak magyarok. Némelyikük ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedélyt kap, némelyikük továbbmehet Nyugatra, ha tud, de legtöbbjük sorsa bizonytalan. Rettegnek, nyomorognak, és félnek a rendőrtől, akárcsak otthon. Néhányuknak, akik legalizálni próbálták helyzetüket, s ezért ismerhette őket a hírhedt KEOK, kiutasítási végzést kézbesítettek: egy héten belül kötelesek lettek volna átkelni - ahogy ez a gyalázatos dokumentum fogalmazott - valamely „román határszakaszon”. Ezt az intézkedést most visszavonták, s reméljük, senki nem tartotta be, bár ezt föltehetőleg soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre a határról és a határkörzetből heti öt-hat embert „fordítanak vissza” azóta is - s mivel ezért esetükben kétségkívül fönnáll az illegális határátlépés vélelme, legközelebbi címük alighanem a Déva melletti koncentrációs tábor, amelynek létéről már nem remélem, hogy rémhír. Ezzel az 1988 januárjában megesett kiutasítási üggyel kapcsolatban nem kell moralizálni. Ebből a kormányzatból láthatólag a törzsi ösztönök is kivesztek, a nemzeti önvédelem legelemibb reflexei. Nem vitatom most, hogy kell-e, lehet-e bátorítani az erdélyi magyarok bevándorlásait. De visszaküldeni az ország legfőbb ellenségének börtöneibe magyarokat... - nem, erre nincsenek jelzőim és határozóim. Igen. Ettől a rendszertől megkaptuk az üzenetet:- Pusztulj, bozgor! 381
