Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény hagyománytól. A nacionalizmusnak alapjában nem Izráel törzse ellen van kifogása, hanem az egyetemesség ellen. Ha az idegenekkel szembeni ellenszenv paradoxnak is tűnhet, a nacionalista szemében még paradoxabb az az igény, hogy ott is elismerje igazságainak érvényét, ahol számára nincsen igazi lét. Azt pedig nem hajlandó elismerni, hogy van léten túli vagy léttől független igazság, vagy azt, hogy a lét nem igazi kritérium, vagy hogy a lét nem helyesen használt fogalom. A nacionalizmus igazsága nem azért korlátozott és regionális, mert a nacionalista korlátolt és provinciális. A számára autentikus létet átfogja - márpedig ennél többet aligha lehet követelni. A nacionalizmus rejtjel: a határ rejtjele, aminek az ellentéte a mérték. A mérték tudata elfogadja a végtelent, mert bele van írva szabályaiba. A határ tudata az újabb és újabb határok, a végtelen elaprózottság, a rendezetlen határtalanság rémképétől visszadöbben; a mérték tudatának oppozíciókkal szabályozott, rendezett végtelenjét - más szóval a jövőt - értetlenül és viszolyogva szemléli. A mérték tudata kiszólít a házból; a nacionalizmus otthont kínál. A nacionalizmus szüntelen harc azok ellen, akik úgy érzik, hogy nincsenek otthon otthonukban. A nacionalizmus metafora: annak a metaforája, hogy az ismeretlen megismer- hetetlen, hogy a láthatatlan nem létező, hogy a nem létező (pl. a még nem létező) sem igaz, hogy az odaáti igaz nem jó. A nacionalizmus a zsarnokságban tekintélyelvű, a demokráciában szabadelvű, eltűri az államot, bármilyen, amíg az idegenek át nem lépik a határt. A nacionalizmus a hagyományból nem azt utasítja el, ami nem jó - ez túl elvont neki -, hanem azt, ami idegen. Csak azt akarja megtartani, ami az övé, nem ostorozza el a másét: de persze az az övé, ami most nem más. A nacionalista hagyomány ezért hol tekintélyelvű, hol szabadelvű, hol plebejus, hol arisztokratikus, hol érzéki, hol aszketikus: a mindenkori határolt azonosság hagyománya. Ami kívül kerül, nem ítéltetik meg, csak éppen kívül kerül, idegen lesz, tehát láthatatlan, nem szabad vele vitatkozni, el kell felejteni, önmagunkra és aktuális hagyományunkra kell koncentrálni. A spekulatív ész munkája lepattan a nacionalizmusról, mert egyetemes, és mert befejezett. A nacionalizmus árnyéka rejtjelezetten és metaforikusán rávetül mindarra, aminek látszólag semmi köze hozzá: mindenre, ami a határokat tagadja, átlépi, föloldja - s ezzel kimondatlan, magabiztos, általánosan elterjedt és titkos cinkosságot létesít: a nacionalista módon érző emberek a nemzettől viszonylag független szférákban is tudni fogják, hogy mit kell idegennek tartaniuk, és éppen ez oltja beléjük a kiirthatatlan közös jegyeket. Ez benne a legfontosabb: a kimondatlan és köztudomású szétválasztása honinak és idegennek, egyenesnek és görbének. A kimondatlanság, tudjuk jól, megakadályozza a bírálatot, és fölszítja a meghittség, a szótlan egyetértés melegét. És végül egy jóslat: a nacionalizmus mindaddig fönnmarad, amíg az emberek azt hiszik, hogy a világot el kell utasítaniuk, de nem lehet. 369
