Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény A szarmaták és a hiperboreusok rokonok, de más vallásúak. Az előbbiek vallása viszont közös a teutonokéval, az utóbbiaké a piaokéval. Mi történjék hát az emberi természet nacionalista tanával? Megszületik a „sarmatisme éclairé”, a fölvilágosult szarmatizmus, amely kettéválasztja a közös természetet: éppen a szarmaták egyetemes (nyugati) hivatása lesz a különbség a hiperboreusok (keleti) elzárkózásával szemben. A közös vallással vélük egybekötött szomszédok felé pedig továbbra is a szigorú értelemben vett természeti választóvonal marad a döntő. „Hyperboréisme éclairé” nem nagyon lehetséges, mert a hiperboreusok nem csak elhatárolódni, hímem uralkodni és hódítani vágynak, ezért birodalmukon belül a természeti (nemzeti) különbséget, kifelé a részleges (nemzeti) hasonlóságot és az (egyetemes igényű) (vallási) azonosságot hangsúlyozzák. Az osztrogótok nem kívántak együtt élni nyelvrokonaikkal, a vizigótokkal és alemannokkal, féltették különállásukat, inkább együtt éltek a szkítákkal, szarmatákkal és pontosziakkal, akiket gyűlöltek és leigáztak: megbüntették mindazokat az osztrogó- tokat, akik a szeretett vizigótokkal kívántak egyesülni, mindazokat, akik szabadságeszméik miatt pártolták a leigázottakat. Az osztrogótok nacionalizmusát mindaddig helyeselte az állam, amíg nem vontak le belőle politikai következtetéseket: az az oszt- rogót, aki nem akar egyesülni a vizigótokkal, rossz osztrogót, aki pedig túlságosan is akar, ugyancsak az. Aki nem akar együtt élni a szkítákkal, rossz osztrogót, de aki szereti a szkítákat, az is az. Ezt hívták osztrogót-szkíta dinasztikus nacionalizmusnak. Eszerint az volt a jó osztrogót, aki a vizigótokat és alemannokat szerette, de ezt nem mondta ki. Aki ki is mondta, az nem értette az osztrogót szellem sajátos finomságát és tartózkodó diszkrécióját, tehát nem is volt igazi osztrogót, aki elsősorban másról beszél, de azért helyesen érez; nem tarthatja sokra - a vizigótokéival közös - nemzeti erényeit, mert megsértené a szkítákat, akiket ugyan nem tart sokra; nem azért nem szabad megsértenie a szkítákat, mert fél tőlük, hanem azért, nehogy a vizigótok rájöjjenek, hogy szereti őket; igaz, hogy a vizigótok ezt tudják, de bizonytalanságban kell őket tartani, hogy viszontszeressék az osztrogótokat, de ne annyira, hogy elszakítsák őket a szkítáktól, akiket nem szeretnek, de összeköti őket vélük az, hogy az osztrogót monarcha csatázott a vizigótokkal, nehogy a szkíták ráébredjenek az osztrogótok valódi érzelmeire, amelyeket csak rossz, hazafiatlan osztrogótok fecsegnek ki. Mert aki az osztrogót érzelmeket cselekedetre váltja, rútul elárulja a legkardinálisabb osztrogót nemzeti erényt, tudniillik azt, hogy soha ne cselekedjünk úgy, ahogy érzünk (különben érzületünket megérti az Idegen, akinek ez tilos): minél ellentétesebb cselekvésünk érzelemcinkkel, annál inkább megtestesíti nemzeti erényeinket, következésképpen a legtökéletesebben megfelel nemzeti érzelmeinknek. Egy osztrogótok közé származott tudós ennek hatására úgy vélte, hogy az osztrogótok betegek, és lelkűk elemzésével kell őket megszabadítani attól, amit elhallgatnak, és amitől kínlódnak. Ezért az osztrogótok haragudnak rá, és büdös föníciainak nevezték őt, pedig csakugyan betegek voltak és szenvedtek, de hát csak addig lehettek osztrogótok, amíg gyöngélkedtek. 363
