Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... pillanatok alatt üres retorikává silányul. A büntetőjogi felelősségre vonást jobbára kizárja az elévülés. A vagyonosodás hátterében többnyire olyan praktikák állnak, amelyek az adott időszakban nem minősültek bűncselekménynek, vagy ha igen, rájuk is vonatkozik az MDF-kormány által előterjesztett, az MDF-többség által elfogadott amnesztia-törvény. És vajon mit értenek a szöveg szerzői „pártálláson”? Csupán a függetlenített pártfunkcionáriusok állását? De hiszen a pártállam viszonyai között a nómenklatúrához tartozók ingáztak a különböző beosztások között, s esetleges volt, ki honnan ment nyugdíjba. Vagy mit jelent a „párt fegyveres egysége”? A Munkásőrséget csak, amelynek kevés hivatásos tagja volt? Vajon az állambiztonsági szervezet és tágabb értelemben az egész rendőrség, a politikai tisztek összessége és tervezett felhasználása értelmében az egész néphadsereg nem a párt fegyveres egysége volt. Ahogy Pusztai Erzsébet szerényen és szorongva, de szemében az elhivatottság lángjával arról beszélt, hogy a parlamenti felelősségre vonás „iránymutatása” alapján országszerte sor fog kerülni a felelősségre vonásra, és elszámoltatásra, akinek szeme van, láthatta, hogy az anonim tervezet szerzői (őket a sajtótájékoztatón Grezsa Ferenc képviselte) a kiterjesztő értelmezés mellett vannak. Kétlelkűek Kónya Imre, a jogász, láthatóan szégyellte a sületlen szöveget. Minduntalan megpróbált elrejtőzni a felállítandó kormányintézmény, a Jogtalan Előnyöket Vizsgáló Bizottság tekintélye mögé, amely majd kidolgozza a felelősségre vonás szakszerű jogi szabályozását. De újra meg újra elismerte, hogy van, ami jogilag nem fogható meg. Kónya, a politikus viszont szívvel-lélekkel elkötelezte magát a tervezet mellett. A felelősségre vonás, a vezetőcsere kérdésében a Magyar Demokrata Fórum gátlástalanul kétlelkű. Miközben esze ágában sincs magára haragítani a régi apparátusokat, megmérettetéssel rémítgeti őket. Miközben magas kormánypozícióba emeli a fő privatizálókat, a fő apparatcsikokat és a főrendőröket, nyugdíjas kollégáikat azzal ijesztgeti, hogy csak kegydíjra lesznek jogosultak. Miközben azzal fenyegetőzik, hogy a volt kádereknek villalakásból panelházba kell költözniük, a szolgálatába állt kádereknek elnézi, hogy privatizációs trükkökkel magánvagyont gyűjtöttek, vagy dupla szolgálati lakást tartanak fenn. A fenyegetett vezetők persze kezüket-lábukat törik, hogy kimutassák a lojalitásukat a Fórum iránt. Az új nómenklatúra, ha kialakul, rosszabb lesz, mint a régi, mert az legalább szégyellte, hogy felemelkedését a pártnak köszönheti, az új ellenben büszke lesz rá. Ezt az MDF természetesen nem veszélynek, hanem győzelemnek tekinti. Tényleges vezetőcserékre csak olyan mértékben kerül sor (ha az MDF akarata érvényesül), hogy vezető lehet azokból is, akik úgy vélik, eddig azért maradtak csupán helyettesek, mert a kommunisták elnyomták őket. Az MDF 1988-ban e helyettesek pártjaként született meg.
