Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Orosz Tímea: Kritikai szemelvények az SZDSZ korai éveiből (1988-1990)
Orosz Tímea Az SZDSZ-jelenség és ez a két párt potenciális szövetségesekre találhat az SZDSZ egyes szárnyaiban. Fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy pártjuk - a Fideszhez hasonlóan - rendelkezik demokratikusan választott vezetőséggel, míg a többi ellenzéki mozgalom vezetősége saját magát nevezte ki és ezen egyhamar nem is kívánnak változtatni. Részletezve az egyes irányzatokat, TGM leírja, hogy a balszárnyhoz sorolhatóak Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Solt Ottilia és Szabó Miklós, a jobbszárnyhoz pedig Gadó György, Göncz Árpád, Szent-Iványi István és ő maga, Tamás Gáspár Miklós is. Létezik az SZDSZ-en belül egy középpárti centrum is, amelyhez Mécs Imrét, Radnóti Sándort, Tardos Mártont és Vásárhelyi Miklóst sorolja. TGM felhívja a figyelmet arra, hogy még a párton belüli bemutatásoknál is nagyon óvatosan kell kezelni a jobb- és baloldali kifejezéseket, mert „a kommunista uralom évtizedei kompromittálták a klasszikus politikai fogalmakat, sőt, Magyarországon elfelejtették eredeti jelentésüket”. Az egyes irányzatok ideológiai hátterét illetően TGM szerint a párton belüli balszárnyhoz a nyugat-európai szocialisták irányvonala áll közel, illetve az Egyesült Államokban az, amit ott liberálisnak neveznek. „Súlyt fektet az egyenlőség követelésére, lényegesnek tartja a társadalmi igazságosság garanciáit, beépítené az államrendbe az intézményesített szociálpolitikát (a szegények és diszkriminált kisebbségek védelmét), rokonszenvez a szabad szakszervezetek társadalmi befolyásának elgondolásával, sokat tart a helyi önkormányzatok felől. Nincs elvi kifogása a demokratikus társadalmi ellenőrzés alá helyezett állami (»társadalmi«, »köz-«) tulajdonnal szemben, az újabb tulajdonformák között nem tagadja meg rokonszenvét a szövetkezeti és önigazgatási elképzelésektől, bár nem piacellenes, és nem óhajtja adminisztratív korlátozások kordájában tartani a magántőkét”. Ezzel szemben az SZDSZ jobboldali szárnya egyértelműen piacbarát, és a reprivatizációt tartja célravezető megoldásnak a tőkeszegénység miatt, illetve antietatista, azaz az állam nagymértékű társadalmi hatalma ellen foglal állást. Tervezésellenes, valamint antidirigista, azaz elveti az állam széles körű beavatkozását a gazdaságba. Ez a jobbszárny nem kívánja a szociálpolitikát sem az állam kezébe adni, és ellenzi a szakszervezetek és helyi önkormányzatok túlzott politikai befolyását. „Az SZDSZ-jobbszárny a parlament egyeduralmát csak független bíróságokkal kívánja ellensúlyozni; az elkerülhetetlen minimumra kívánja szorítani a jogszabályok és kormányzati döntések számát; laza jogi szabályozást óhajt, amely nem köti meg túlságosan a jövő nemzedékeinek kezét” 170
