Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai, meghívói, emlékeztetők, levelek (1998-2017)

kai, orosz és német munkatáborokkal, kitelepítésekkel, hatmillió abortusszal - mégis élő nemzet egységének kifejezője. Ha Ön szól, a Magyar Köztársaság Elnöke szól. A tízmillió állampolgár mellett, lélekben elnöke a határokon túl élő millióknak. Sokszor alakult úgy történelmünk, hogy csak himnuszunk és a nemzeti zászló volt vállalható egész Magyarországból. Reményt jelentett millióknak és kapaszkodót a becstelenségben. Rohamosan fogyó népességű, beteg és riadt lelkű nemzetünk, a pártpolitika megosztottságában, a 2004. december 5-i nép­szavazás szégyenében, magára maradva, a hamis hírek, talmi értékrend mo­demnek hazudott világában, szétesett közösségekben hiába keresi az igazodási pontokat. Ön személyes példaadásával segíthet mindnyájunknak. Beiktatásakor, majd Szent István napján mondott beszédei alapján erre számít az ország. A nemzet sorsa elsősorban lelki erőfeszítéseinken, s nem gazdasági sikereinken múlik. Ezért fogalmazzuk meg állásfoglalásainkat, készítettük kiadványainkat - le utóbb Sodródás helyett címmel ajánlásainkat a politikának. - A Százak Ta­nácsa tagjai mindig szólítható, de szólítatlan is szóló tanácsnokok. A zászlóknak az egységes Európában egy szél vezényel. Ismerjük a vá­gyat, hogy valami közöset mondjon a más-más ajkú világ... _____________________II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai... „ típus rúdon a más-más hazákat, egy szenvedélyt valló szövet... Keresi a szem, köztük-e, amely kamasz szívünknek sugdosott. Sokaknak mindegy ott van-e. De senkinek, ha nincsen ott. ” (Illyés Gyula: Kongresszusi zászlók) Isten áldását kérve a magyar népre, kíván boldog Újévet A Százak Tanácsa 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom