Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

V. Munkánk visszhangjáról

_ Dr. Zalka János püspök pedig 1894-ben az újonnan épült győri tanítóképzőben így köszöntötte a képzősöket: „Fiúk! A gőzkazánba annyi gőz kell, hogy az el ne repedjen, s a vezetékbe annyi villamosság, hogy el ne égjen, az ifjúságnak éle­tében pedig annyi szabadság, hogy tönkre ne menjen. Jelszavunk: Disciplina et industria! Fegyelem és szorgalom!” Lévai A.: Zárszavam a Szentírásból lesz, Pál apostolt idézem: „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Molnár J.: Jó lenne visszatérni oda, ahol voltunk, annak pedig egyetlen egy útja van, az pedig úgy hangzik: „Keressétek először Istennek országát és annak igazságát, és ráadásnak minden megadatik néktek.” Hornyák L.: Csak egy idézetet szeretnék mondani, ami négy évig ne­künk a gimnáziumi termünkben volt olvasható József Attila Thomas Mann üdvözlésé bői: „Az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt melytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. ” Szíjártó L: Ha Isten nélkül próbáljuk a dolgainkat rendezni, akkor va­lahol mindig megbicsaklunk. Ez az élet egyik nagy tanulsága. Tulajdonképpen csak azt az élet-tapasztalatot tudom mondani, hogy vannak órák, amikor szólni reménytelen - de becsület. És vannak helyzetek, mikor az ember szétteszi a kezét, mert nem tud megoldást, de ott a jó Isten. Egy angol temetőben régi sír felirata: Itt nyugszik John Smith, embernek született, fűszerkereskedőként halt meg. Nincs súlyosabb teher, mint az ócska bálványok előtt elégetett életek hamuja. Somogyi A.: Köszönve a kerekasztal résztvevőinek a jelenlétét és gon­dolataik velünk való megosztását, engedjék meg, hogy búcsúzásként, zárszó­ként, megpróbáljam aprópénzre váltani azt, ami itt elhangzott. Mindazok után, amit hallottunk: „mit tegyünk atyám fiai, férfiak”? Miben változzunk meg, vagy mi az, ami formálódjon, alakuljon ben­nünk? Elsősorban a hallgatóink, diákjaink felé fordulva kérem: óvakodjanak az igénytelenségtől. A vizsgákra való felkészülés során, a tanulásuk idején, legye­nek maximalisták. Ne az legyen a cél, hogy „jaj, csak legyen meg a vizsgám!” Ne válasszák a félműveltséghez vezető utat! Emberileg tegyenek meg mindent a felkészülésük során, hiszen Önök, közösségeink javítására, összeszedésére, Szíjártó István: Húszéves a Százak Tanácsa____________________________ 328

Next

/
Oldalképek
Tartalom