Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
III. Könyvsorozatunkról
III. Könyvsorozatunkról „Elődeink évszázadok óta olyan látványosan, gyönyörűen tudtak elbukni, elvérezni, vereséget szenvedni - a nép, a magyarság ügyét persze magukkal rántva a bukásba -, hogy ez a mozdulat már a vérünkké, idegünkké, egyéniségünkké vált, reflexeinkben is ezt utánozzuk. Holott időközben megfogyatkoztak az életerő tartalékai - alulmaradni nekünk már nincs jogunk. Egyetlen útja maradt számunkra a becsületnek, a tisztességnek is: a győzni tudás.” Fekete Gyula A Farkasréti temetőben február 9-én, kedden kísértük utolsó útjára Fekete Gyulát. A családtagok, barátok, egykori munkatársai mellett sok száz olvasója, tisztelője vett részt a Hegedűs Lóránt püspök vezette református gyászszertartáson. dr. Bíró Zoltán gyászbeszédét idézem: Fekete Gyula úgy távozott közülünk, hogy hátrahagyott egy nagy életművet, mely az elkövetkező évtizedek politikai és szellemi vezetőinek nemzetmentő parancsot hirdet. Az élet parancsát közvetíti: olyan politikát kell kezdeni végre, amelynek középpontjában a magyarság megmaradása áll, elsősorban a népességfogyás megállítása, a nemzeti létezés biológiai alapjainak, fizikai és lelki egyensúlyának helyreállítása. Ezt a feladatot és programot Fekete Gyula sárospataki diákkorától képviseli rendületlenül, minden ütést állva, minden gúnyt igazsága tudatában rezzenéstelenül viselve. Természetes volt számunkra is, hogy a lakiteleki indulás első pillanataitól mindvégig, mindenekfelett ezt tartotta megvalósítandó feladatnak, mert minden más csak ennek függvényében nyerheti el értelmét. Hogy politikai szerepvállalását mi vezérelhette az egykori MDF elnökségében is, arról képet kaphatunk, ha felidézzük egyik írását. Amikor kétségbeesett gon181