Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)

VIII. fejezet - Dr. Helgert Imre: A katonai elhárítás a pártállamban, átalakítása a rendszerváltás során

A katonai elhárítás a pártállamban - átalakítása a rendszerváltás során Miklós vezette kormány 1989. január 11-én fogadta el az egyesülési törvényt - 1989. évi II. törvény. A jelentéseket az állampárt utódja, az MSZP (Magyar Szocialista Párt) felső vezetése is megkapta. 1989 végén - ekkor már lezajlott a Berlint kettéválasztó fal ledöntése, a prágai forradalom, és Romániában is kitört a forradalom - a szolgálatok vezetése felismerte, hogy már nem a szovjet típusú rendszer megreformálása van napirenden, hanem a rendszer összeomlásával kell szembenézni. A bel­ügyminiszter állambiztonsági helyettese elrendelte az iratok megsemmisítését. AIII/III. (belső reakció elleni harc) Főcsoportfőnökségen zajló irat-meg- semmisítésről és az ellenzéki pártok változatlan lehallgatásáról a szolgálat egyik tisztje tájékoztatta a SZDSZ49 képviselőjét. 1990. január 5-én kipattant az úgynevezett Duna-gate botrány, amely döntésre kényszerítette a kormányt. A botrány hatására a belügyminiszter Horváth István, valamint állambiztonsági helyettese lemondott. A parlamenti vizsgálóbizottságot állított fel - 7/1990. (II. 14.) Országgyűlési határozat -, amelynek jelentését az országgyűlés meg­hallgatta, és meghozta a 29/1990. (III. 13.) Országgyűlési határozatot. A ha­tározatban megszabta a kormány feladatait, illetve a határozat mellékletei tükrözik a Bizottság megállapításait, következtetéseit. A határozat értelmében: „1. Az Országgyűlés a Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságnak a határozat mellékletében foglalt jelen­tését elfogadja. 2. Az Országgyűlés a rendőrségről és a nemzetbiztonságról szóló alkot­mányerejű törvények megalkotását sürgősnek tartja. 3. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy ellenőrizze a belső biz­tonsági szolgálat teljes feloszlatását és minden törvénysértő tevékenységének megszüntetését. 4. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt: a Büntető Törvénykönyv átdol­gozása során vizsgálja felül az állampolgári jogok titkosszolgálati eszközökkel való megsértésének büntetőjogi következményeit.” A Bizottság megállapításaiból, mely több oldal terjedelmű, csak néhány sú­lyosan terhelő tényt emelek ki: ( „1988 őszétől a szerveződő pártokról „csoport-dossziét” nyitottak; felbon­tották és ellenőrizték leveleiket, így például - meghallgatott személy szerint 49 Szabad Demokraták Szövetsége az újonnan alakult pártok egyike - liberális párt. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom