Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)

XIV. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990-1994

A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990-1994 A Németh-kormány által megkezdett és az Antall-kormányra örökségül hagyott védelmi reform egyik célja a Magyar Néphadsereg feletti demokratikus civil kontroll biztosítása volt. Az 1990. március 1-jén hatályba lépett XXI. törvény elfogadásával jelentősen módosult a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény.57 Különválasztották a Honvédelmi Minisztérium és a Néphadsereg vezetését. Megalakult a Magyar Néphadsereg (Honvédség) Parancsnoksága. A módosított honvédelmi törvény58 részletesen szabályozta a honvédelmi mi­niszter és a Magyar Honvédség parancsnokának feladatait és jogkörét. Az új struktúra szerint a honvédelmi tárca - a törvényi szabályozás szerinti értel­mezésben - a kormányfőnek volt alárendelve, míg a megalakult MH Parancs­nokság a Magyar Köztársaság elnökének az alárendeltségébe került. Emiatt a demokratikus választások után hivatalba lépő Antall József vezette kormány és az 1990 augusztusától az államfői posztot betöltő Göncz Árpád közötti vi­szony kiéleződött. Ennek oka az volt, hogy nem alakulhatott ki a parlamentáris rendszerekben természetesnek mondható, világos felügyeleti viszonyrendszer a kormányfő, a tárcavezető és a vezérkari főnök között, mivel e helyett a köz- társasági elnöktől kiinduló kontrollvonal a Magyar Honvédség parancsnokán keresztül érte el a vezérkar elsőszámú vezetőjét.59 Ez a törvényi anomália kérdésessé tette a Magyar Honvédség parancsnokának jog- és hatáskörét is, ami az 1990 októberében lezajlott taxisblokád idején, annak kezelése során tört felszínre. A rendezetlen jogi helyzetet az Alkotmánybíróság oldotta fel. A 48/1991. (IX. 26.) AB határozat megállapította, hogy „A köztársasági elnök főparancsnoki funkciója az elnök alkotmányjogi jogállásának része, és nem a Magyar Honvédségben, illetve a Határőrségben viselt rang vagy beosz­tás. A fegyveres erők főparancsnoka a fegyveres erőkön kívül áll, azoknak irá­nyítója és nem vezetője. A főparancsnok tehát a fegyveres erők egyikének sem szolgálati elöljárója.” Megállapította, hogy „A fegyveres erők működésének irányítása a Kormány hatásköre. [...] s a végrehajtó hatalommal kizárólagosan szellemének megfelelően” a Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnöke a 024/1990. számú intézkedésével március 14-ével megszüntette. HL KI 352/03 jk. 24. d. 57 Dr. Bombay László (szerk.): A honvédelem négy éve, 1990-1994. Budapest, 1994, Zrínyi Kiadó, 12. 58 A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény végrehajtására kiadott 6/1976 (111.31) MT rendeletet módosító 124/1989 (XII.5) MT rendelet. Magyar Közlöny, 89. szám. 59 Kern Tamás: A rendszerváltás utáni haderőreform-kísérletek, 2009. http://www.tankonyv- tar.hu/en/tartalom/tamop425/0050_07_politika_5/ch06.html Letöltés 2016. 03. 04. 317

Next

/
Oldalképek
Tartalom