Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)
XIV. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990-1994
A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990—1994 Ennek révén az államhoz került a fegyveres erőszak monopóliuma, a fékek és egyensúlyok kialakítása és fenntartása is a társadalom felelősségi körébe került. A kormány „nemzeti érdekközpontú és geopolitikai realitásokon alapuló katonai doktrína” kidolgozását kezdte el, melynek középpontjába a fegyveres erők nemzeti jellegének helyreállítását, a hivatásos katonákkal szemben támasztott követelmények és új kiképzési rendszer kidolgozását helyezte. A Magyar Honvédség távlati fejlesztését illetően kimondta, hogy „olyan hadseregre van szükség, amely politikai tekintetben képes demonstrálni az ország elhatározottságát és képességét függetlenségének és területi integritásának védelmére, katonai szempontból pedig alkalmas a korszerű hadviselés körülményei között eredményes védelmi hadműveletekre, harc megvívására, bármerről is jönne hagyományos eszközöket bevető támadás”.45 Az 1989. december elsejével bejelentett haderőreform irányítását az 1990. május 23-án kinevezett civil honvédelmi miniszter, Für Lajos folytatta a Honvédelmi Minisztériumtól immáron különvált Magyar Honvédség Parancsnokságának, Lőrincz Kálmán altábornagy (1991-től vezérezredes)46 és Borsits László altábornagy (2006-tól vezérezredes)47 vezérkari főnök aktív közreműködésével. 45 Uo. 46 Lőrincz Kálmán (1939, Budapest) 1957-ben érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolában, majd az Egyesített Tiszti Iskola páncélos parancsnoki szakának elvégzése után 1960-ban avatták hadnaggyá, és a rétsági 31. harckocsiezredben szakaszparancsnokként szolgál. Elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát (1967-70), a Szovjetunió Vezérkari Akadémiáját (1974-76). A zalaegerszegi 8. gépesített hadosztály törzsfőnöke (1976-79), majd a tatai 11. harckocsi hadosztály parancsnoka (1979-84). A hadosztály miniszteri szemlén elért eredményei alapján 1982-től vezérőrnagy. 1989-től az 5. Hadsereg parancsnokhelyettese, majd 1989. április 1-jétől parancsnoka lett altábornagyi rendfokozatban. 1989. december 1-jétől a Magyar Honvédség parancsnoka. 1991-től vezérezredes. 1994. március 3-án nyugállományba helyezték. 47 Borsits László (Fertőszentmiklós, 1939. november 17.) földműves család hetedik gyermeke. 1959-ben érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolában. A tatai 25. harckocsiezredben töltött egyéves sorkatonai szolgálat után elvégezte az Egyesített Tiszti Iskola páncélos parancsnoki szakát (1959-1961), majd 1967-ig a tatai 25. harckocsi ezrednél különböző, egyre magasabb beosztásokban szolgált. Elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát (1967-70), majd Moszkvában a Vezérkari Akadémiát (1974-1976). Ezt követően a tapolcai 8. harckocsi ezred parancsnoka, 1977. szeptember l-jével a székesfehérvári 5. Hadsereg hadműveleti osztály vezetője, 1980 szeptemberétől az 5. Hadsereg törzsfőnök-helyettese, majd 1982. január elsejétől 1984. december 31-éig a 8. gépesített lövészhadosztály parancsnoka. 1985. január 1-jétől az 5. Hadsereg törzsfőnöke, 311