Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)
XIV. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990-1994
Dr. Mészáros Gyula A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában II. Németh Miklós miniszterelnök a Magyar Néphadsereg vezető állományának 1989. december 1-jei értekezletén kifejtette, hogy: „Természetesen mi egy olyan világot, olyan Európát szeretnénk, melyikben nincsenek katonai szövetségesek és tömbök. Ez igaz a NATO-ra, és igaz a Varsói Szerződésre is. Készek vagyunk azért dolgozni, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. Ugyanakkor, amíg mindkét katonai tömb és szervezetei léteznek, a hadsereg és a honvédelem feladatait a VSZ keretében kell összehangolnunk és folytatnunk.”23 Für Lajos, a megalakult kormány honvédelmi minisztere a szovjet csapatkivonás után úgy nyilatkozott, hogy: „A függetlenné vált Magyar Köztársaság külső befolyásoktól mentes, csak a nemzet érdekében való politikát kíván megvalósítani, amely kölcsönös előnyök, érdekek alapján nyugszik, és nem irányul egyetlen más állam ellen. A szomszédos országokkal baráti viszony kiépítésére törekszünk, politikai, gazdasági és kulturális kapcsolataink sokoldalú építése során, mert ez szolgálja a határon túli magyarság érdekeit, amelynek szolgálatáról egy pillanatra sem mondhatunk le. [...] Magyarország függetlenségét belső stabilitása és az európai integrációban való részvétel útján kívánjuk megvalósítani. Csatlakozni kívánunk minden olyan szervezethez, amelyet a fejlett Nyugat hozott létre, legyen az politikai, gazdasági, kulturális vagy emberjogi szervezet. [...] Katonai téren megszűnt a tömbök szembenállásának politikája és gyakorlata. A NATO katonai szervezetét Európát stabilizáló tényezőjeként tekintjük, de annak szervezetébe nem kívánunk belépni [kiemelés M. Gy.]; úgy véljük, hogy a NATO politikai garanciát jelent Magyarország számára, ezért kapcsolatainkat minden európai integráló szervezettel tovább kívánjuk bővíteni. Honvédelmi politikánk védelmi politika, arra irányul, hogy szükség esetén biztosítsa a független Magyar Köztársaság megvédését. Az újjáalakuló Magyar Honvédségnek egyetlen és kizárólagos feladata van: a haza védelme.” Németh Miklós miniszterelnök által vizionált katonai szövetségesek és tömbök nélküli világ csupán vágyálom maradt. A Varsói Szerződés megszűnését követően a NATO nem szűnt meg, hanem „történelmi vérszemet” kapott a túlélésére. A „NATO egyik legfőbb feladata még mindig a maradék szovjet fenyegetés elrettentése volt”.24 Fennmaradásának (túlélésének) érdekében kereste helyét, szerepét és feladatait az új történelmi helyzetben. Ezt - többek 23 MN vezetői értekezlet 1989. december 1-jei anyaga. 3. HL HM T 1980-89 31. d 85. ő. e. 24 Ronald D. Asmus: A NATO kapunyitása. Budapest, 2013, Zrínyi Kiadó, 49. 302