Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban

A Magyar Néphadsereg a pártállamban Rajk László 1949. májusi letartóztatásának és elítélésének célja is az volt, hogy alátámassza a Kominform 1949 júniusában hozott, Jugoszláviát elítélő határozatának megalapozottságát. Rákosi szájából, mint mindig, a valóságot nélkülöző megnyilatkozás hangzott el, mi szerint: „Rajk felfedte, hogy Bul­gária, Albánia, Románia, Lengyelország pártellenes elemei összeköttetésben álltak Tito bandájával. Azt is elmondta, hogy tervükben az is szerepelt, hogy a magyar kommunista vezetők meggyilkolásával és a Tito-hadsereg beavat­kozásával egyidejűleg zavargásokat szerveztek volna a népi demokráciákban, nehogy segítségünkre jöhessenek.”210 „A Rajk-per fontos tanulsága, hogy had­seregünket, békénk és biztonságunk e fontos fegyverét gyorsan fejlesszük és erősítsük” - vonta le a következtetést Rákosi Mátyás pártfőtitkár.211 Jugoszlávia elleni háborúra való felkészülés 1949 és 1954 között Magyarország és Jugoszlávia, Rákosi és az általa „láncos kutyának” kikiáltott Tito farkasszemet néztek egymással. 1950-ben a 6. hadtest (négy - köztük három feltöltetlen - hadosztállyal), egy tüzérhadosztály, egy ágyús, egy aknavető és egy páncéltörő tüzérdandár, egy műszaki és egy pontonos hidász dandár, három honi légvédelmi tüzér ezred, egy repülő hadosztály (két vadászrepülő ezreddel), egy csatarepülő és két vegyes repülőezred képezte a Magyar Honvédséget. 1951. évi átszervezés után rendelkezésre állt négy hadtest, egy önálló hadosztály, 28 tüzérezred, 12 páncéltörő tüzérosztály, egy tüzérhadosztály és 4 tüzérdandár. Az 1950 elején 53000 fős Magyar Honvédség - a Szovjetunió vezette katonai rendszer keretén belül, a szovjet doktrínának megfelelően - képessé vált korlátozott támadó és védelmi hadműveletek folytatására. A Magyar Honvédség fő feladata volt az ország földi és légi határainak hermetikus lezárása és felkészülés egy várható jugoszláv agresszió elhárítására és a háború megvívására. 210 Rákosi: A békéért és szocializmusért. Bp., 1951, Szikra, 69.1949. szeptember 30-án (Rajk halálra ítélése után hat nappal) az MDP nagy-budapesti pártaktíva értekezletén elmondott beszédéből. 211 Rákosi: A békéért és szocializmusért. Bp., 1951, Szikra, 77.1949. szeptember 30-án (Rajk halálra ítélése után hat nappal) az MDP nagy-budapesti pártaktíva értekezletén elmondott beszédéből. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom