Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)
I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban
Dr. Mészáros Gyula A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában I. 1948. április 14-én körrendeletben határozták meg „A repülőgépek felségjelvények és megkülönbözető jelzések rendszeresítését” a honvédségi repülőgépeken.183 Ebben szabályozták a repülőgépek hovatartozásátjelző „felségjelvény”, valamint a fajtáját és sorszámátjelző „lajstromjel” repülőgépen való elhelyezésének módját. Ezek egyértelműen a magyar nemzetet jelképező felségjelvények voltak: a szárnyakon piros körben fehér háromszög, annak belsejében zöld kör. Ezt azonban másfél év múlva, 1949. december 21-én (Sztálin születésnapján), az előző szabályozástól eltérően, szovjet mintára megváltoztatták. A repülőgépek szárnyain és a függőleges vezérsíkjain egy piros-fehér-zöld gyűrű belsejébe egy nagy ötágú vörös csillag került, hirdetvén a honvédség megváltozott helyzetét, szimbolizálva a magyar légierőnek a megszálló szovjet Vörös Hadsereghez való tartozását.184 1949. 08. 26-ától a magyar címerből eltűnt a korona, helyét a vörös csillag, a sarló és a kalapács foglalta el, szimbolizálva a szovjet politikai dominanciát és a munkás-paraszt szövetséget.185 Szabályozták a honvédség állományának egyenruha-viselését is.186 Egyenruhát csak a tényleges katonai szolgálatot teljesítők hordhattak. A nyugál- lományúak egyenruha-viselési engedélyét visszavonták. Számukra csak az érdemeik elismeréseként, jutalom gyanánt engedélyezték az egyenruha viselését valamennyi katonai jelzés eltávolítása után. 1949. április 27-ével a Honvédelmi Miniszter, Farkas Mihály elrendelte az új, 49 M mintájú magyar katonai ruházat,187 rendfokozat188 és fegyvernemi jelzések viselését. A politikai tisztek és a politikai vezetők részére megkülönböztető, „Politikai Vezető” jelvényt rendszeresítette, ezzel is jelezvén a politika fontosságát a néphadseregben.189 1951 végétől azonban ez is megváltozott. Megkezdődött a csapatok szovjet mintájú egyenruhával való ellátása. Szovjet mintájú rendfokozatok és 183 HL 15.265/eln. kát. — 1948. számú körrendelet. 12. számú Honvédségi Közlöny, 1948. május 1. 184 Honvédségi Közlöny 34. számában megjelent 41.447/eln. rep. csap. főm. - 1949. számú körrendelet. 185 HM 10. számú napiparancs. 1949.05.03. HM 17.010/Elnökség-1949. 186 4100-82633/elnökség 1949. számú körrendelet. HL Honvédségi Közlöny, 6. szám, 1949. március 7. 187 615.600/afcsf. 2. b. - 1949. körrendelet. HL Honvédségi közlöny, 14. szám, 1949. április 28. 188 A szovjet hadseregben viselt rendfokozatokat is elismerték. HM 1948./eln.50.010 szám. 189 15.871/eln.pol.fcsf.- 1949. körrendelet. HL Honvédségi közlöny, 14. szám, 1949. április 28. 78