Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)
I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban
A Magyar Néphadsereg a pártállamban „Nem az Alkotmány volt a jogrendszer legfelsőbb forrása, és nem az volt a politikai rendszer legfőbb, széles körű politikai-társadalmi konszenzuson nyugvó dokumentuma. Egy-egy politikai bizottsági határozat többet jelentett, mint az Alkotmány.”136 Az pártállam ezért nem lehetett jogállam. A honvédség és a honvédelemi kérdéseket illetően a szovjet mintájú totalitárius rendszer - szemben az állami szférával, ahol 1949 és 1953 között volt meghatározó - a köztársaság 1989. október 23-án történő kihirdetéséig mindvégig fennállt, hivatalosan viszont csak 1955-től, a Magyar Néphadseregnek a Varsói Szerződésbe történő integrálásakor intézményesült. Végkonklúzióként megállapítható, hogy a szocialista országok egységes ideológia, politika, állami döntéshozatal, közigazgatás és végrehajtás alapján szerveződtek, ahol mindezek a pártállam kezében összpontosultak, és a kommunista párt vezető szerepére épülő központi akarat jutott érvényre. A párt határozatai valamennyi állami, társadalmi, gazdasági, kulturális és más szervezetek pártagjai részéről kötelezően végrehajtandók voltak. A fegyveres erőszakszervezeteknél, ettől eltérően, a nem párttagok számára is kötelező volt. Az 1989. októberben új pártként megalakult Magyar Szocialista Párt kemény csatát folytatott politikai hatalmának és vezető szerepének megtartása érdekében. Ez azonban már a rendszerváltozás kérdésköréhez tartozik. Irodalomjegyzék Bihari Mihály: Magyar politika. A magyar politikai rendszer történetének főbb szakaszai a második világháború után, 1945-1995. Bp., 1996, Korona Kiadó. Szabó Pál Csaba (szerk.): A magyar állam története, 1711-2006. Bp., 2006, Bölcsész Konzorcium. Az államszocialista rendszer Magyarországon (1949-1989) https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome- instant&ion= 1 &espv=2&ie=UTF-#q=Az+%C3%A 1 llamszocialista+ rendszer+Magyarorsz%C3%Algon+(1949-1989)Letöltés: 2016. 08. 17.és http://www.sek.nyme.hu/btk/trti/kattila/Dokumentumok/BA%20 LEV%C3%89LT%C3%81R/%C3%8 lllamszocializmus.doc. Letöltés: 2016.08. 17. Winston S. Churchill: A második világháború. 2. kötet. Bp., 1989, Európa. 136 Patyi András: Demokratikus legitimáció, választási felhatalmazás és alkotmány a haderő mögött. Hadtudomány, 2015/1-2, 72-75. 59