Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban

A Magyar Néphadsereg a pártállamban üzemőrségek szétverése és a Magyar Szocialista Munkáspárt hatalmának fegyveres támogatása. Az 1956. november 16-án 1200 fővel létrejött, Borbás Máté vezérőrnagy (majd Lóránt Imre vezérőrnagy) által vezetett, 2. honvéd karhatalmi ezred a második karhatalmi körzetben hajtotta végre dicstelen feladatait.265 A 3. hon­véd karhatalmi ezred parancsnoka Pesti Endre ezredes volt. Az ezred 1956. november 13-án kezdte meg a tevékenységét 1050 fővel a harmadik karhatalmi körzetben.266 A későbbiekben pedig Budaörs és Piliscsaba is tevékenységi körzetébe tartozott. A körzetek parancsnokainak alárendeltségébe került az adott körzetbe települő valamennyi katonai szervezet, intézmény és iskola. 1956. november 16-án a három karhatalmi ezred létszáma összesen 3420 főt tett ki. A kiskunhalasi 37. lövészezredből megalakult Hodosán-csoport267 477 fővel kezdte meg működését. Hódosán Imre őrnagy, ezredparancsnok veze­tésével Budapesten részt vett a forradalmárok elleni harcban. A Pestvidéki csoport 1956. november végén alakult meg 162 fővel, és Budapesten vett részt a forradalom leverésében. Orbán Miklós volt államvédelmi ezredes, a belső karhatalom volt parancsnoka vezetésével működő Orbán csoportot az 1. karhatalmi ezredből kivált 6. század képezte.268 A karhatalmi erők együttes létszámai956. december elején elérte a 10 ezer főt, 1957. április végére pedig meghaladta a 18 ezret. A Fegyveres Erők miniszterének 10-10/1956. számú utasítása alapján Tömpe Istvánnak, a belügyminiszter I. helyettesének és Úszta Gyula vezér­őrnagynak,269 a honvédelmi miniszter I. helyettesének 1956. december 11-én kiadott közös utasításával újabb karhatalmi erők megszervezését is elrendelték 265 A második körzet a VIII., IX., X. és a XVII., XVIII., XIX., XX. kerületeket ölelte fel. 266 A harmadik körzet területét az I., II., III. és a XI.-XII., illetve a XXI.-XXII. kerület képezte. 267 A forradalom alatti tevékenységük és karhatalmi szolgálatuk elismeréseképpen a kor­mányzat az ezrednek a 37. Budapesti Forradalmi Ezred nevet adományozta. 268 Az Orbán-csoport állománya volt ÁVH-sokból állt. Ennek bázisán alakult meg a Bel­ügyminisztérium (BM) karhatalmi ezrede. Ennek megalakulásáig Orbán-csoport névvel tevékenykedett Pest megye területén 1956. december 31-éig, egyes adatok szerint 461 fővel. 269 Münnich Ferenc elnökhelyettes és a fegyveres erők minisztere 08. számú parancsával ezen a napon, 1956. december 11-én nevezte ki a honvédelmi miniszter I. helyettesévé. 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom