Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok szállít, míg a modem gépeket és a hozzájuk szükséges alkatrészeket és alap­anyagokat csakis nyugatról szerezhetjük be. A nyugattól való hosszú elzár­kózás, majd a KGST-re alapozott nagyipari fejlesztés következményeként kiszolgáltatottabbak vagyunk a fejlett világbeli versenytársakkal szemben, mint ami valódi fejlettségi szintünkből következne. Ugyanakkor ma már dön­tően hátrányunk származik a dinamikáját vesztett, válság sújtotta KGST-ből is. A magyar gazdaság kettős szorításba került, miközben a világpolitikai környe­zetben vannak kedvező változások. Függünk egyfelől a KGST-től: energia- és anyagigényes termelésünk ellátási oldalról, közepes és annál gyengébb minő­ségű tennékeink keresleti oldalról vannak rászomlva a kelet-európai piacra, főként a Szovjetunióra. De pénzügyileg legalább ennyire függünk a nyugati bankoktól és a Nemzetközi Valutaalaptól.421 2. Cselekvési lehetőségeink Az így kialakult helyzetben igen szűk bármely kormányzat cselekvési tere. A Magyar Demokrata Fórumnak akár ellenzéki erőként, akár a kormányzati felelősségben osztozva, gazdaságpolitikáját e kötöttségek figyelembevételé­vel kell kialakítania. A mélyben meghúzódó válság legyőzése nem várható a KGST-viszonyok megjavításától. De arra sem szabad számítani, hogy a nyugati bankok és pénzintézetek kellő együttműködés esetén nagyvonalúan folytatják a ma­gyar gazdaság finanszírozását. Csak az a kormánypolitika és az a politikai mozgalom lehet sikeres, amelyik le tud számolni a zsákutcás „fejlesztési” modellel, felmutatja a fejlődés kívánatos és lehetséges útját, és új társadalmi erőforrásokat képes mozgásba hozni az átmenet megvalósítására. A szükséges gazdasági lépéssorozat gyökeresen eltér attól az uralmi politi­kától, amely a megelőző évtizedek során a nemzeti fejlődés és az egyéni gya­rapodás értékeit alárendelte mozgalmi ideológiájának és a hatalommegtartás napi szempontjainak. 421 A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund - IMF) 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű pénzügyi szervezet. A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyam stabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleg-problémákkal küzdő tagországainak. Magyarország 1982 óta tagja a szervezetnek. (Forrás: https://www.mnb.hu/a-jegybank/nemzetkozi-kapcsolatok/a-nem- zetkozi-valutaalap-imf) 321

Next

/
Oldalképek
Tartalom