Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből 101. dokumentum: A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnökségé­nek Közleménye a Kormány által elfogadott gazdasági törvényekkel kapcsolatban 1989. szeptember 5. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége aggodalommal látja, hogy az utóbbi évben elfogadott néhány gazdasági törvény407 utat nyit ahhoz, hogy egyesek az állami tulajdont az új szervezeti formák (kft., Rt.) létrehozása leple alatt ellenőrizetlen módon saját tulajdonukká változtassák.408 A mai kormányzat nem hozta létre a szükséges garanciális intézményeket, és nem tájékoztatja a közvéleményt a nemzeti vagyont érintő ügyletekről, így a választások utáni időszakra az egész nemzet tulajdonát alkotó vagyon értékes része kicsúszhat az új parlament ellenőrzése alól. Az MDF Elnöksége azt a határozott álláspontot alakította ki, hogy a nem­zet vagyonának széthordására irányuló akciók sértik a nemzet érdekeit. Ezt a folyamatot meg kell állítani. Ezért a kormány egyrészt az átmeneti időszak­ra függessze fel az állami vagyon elidegenítését:409 másrészt haladéktalanul hozza nyilvánosságra az eladások és átalakítások részleteit. Az ellenzéki erők részvételével társadalmi bizottságot kell alakítani, melynek vétójoga van az állami tulajdon valamennyi formáját érintő jelentős gazdasági döntésekben. Fia a kormány nem teljesíti ezeket a követeléseket, az MDF kivonul a gazda­ságpolitikai tárgyalásokról.410 Budapest, 1989. szeptember 5. 407 1988. évi VI. törvény a gazdasági társaságokról (hatályos 1989. január 1-jétől), 1988. évi XXIV. törvény a külföldiek magyarországi befektetéseiről (hatályos 1989. január 1-jétől), 1989. évi XIII. törvény a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról (hatályos: 1989. július 1-jétől) 408 Lásd: a 375. sz. lábjegyzetet az „önkormányzó” vállalatokról, valamint a 280. sz. láb­jegyzetet a spontán privatizációról. 409 Az MDF elnökségének állásfoglalása e tárgykörben jogos és érthető, azonban az önkor­mányzó vállalatok jogállása és a vonatkozó törvényi szabályozás paradox módon nem tette lehetővé a Kormány (Minisztertanács) számára, hogy közvetlenül beavatkozzon a vállalatok privatizációs folyamataiba. Ehhez törvénymódosításra lett volna szükség. 410 Értsd: a Nemzeti Kerekasztal gazdaságpolitikai tárgyú albizottsági tárgyalásairól. 314

Next

/
Oldalképek
Tartalom