Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok gyéjén átlépni mertek. Nem szándékoztunk elszámoltatni a lehetetlenné tett egzisztenciákkal, a betiltott művekkel, az elkent igazságokkal, melyek közül az ön által előszeretettel látogatott és idézett demokráciákban egy is elegendő volna, ha napvilágra kerülne, egy tisztségviselő visszavonulásához. Kérdés, lesz-e mód feltárni, milyen tisztességgel és előrelátással sáfárkodott a politikus-képviselő a hatalmából fakadó anyagi és erkölcsi erőforrásokkal, ígéreteiből mit váltott valóra. A legnehezebb feladat azonban rámutatni az összefüggésekre, az ön munkássága és a művelődés mai állapota közötti kapcsolatra, azon állapotra, melyben a nemzeti függetlenség és nemzeti felemelkedés eszméjére mindenütt a nacionalizmus vádja leselkedik, az értelmiségi lét értelmét és létalapját vesztette, iskolai oktatásunk mutatói Európa sereghajtói között jelölik ki helyünket, s erkölcsi tompultságunknál, igénytelenségünknél és széthullásunknál csak tudatlanságunk nagyobb. El kell ismerni, például egy meg nem épült ABC-áruház csak porszem azon a mérlegen, melynek serpenyőjébe egy korszak, egy jelképes ember pénzben nem mérhető, de minden embert mélyen érintő intézkedései kerülnek, és a választóknak joga és kötelessége, hogy a teljes képet ismerjék, ha „zaklatjuk” őket, azaz ha beszélgetésre hívjuk őket, ha véleményüket és aláírásukat kérjük, és ha döntésre kerül a sor. Ön, a sértett, záró soraiban nem átallja József Attilát idézni, hogy soraival is rólunk, bántalmazóiról mondjon végső véleményt. Mi is megidézzük József Attilát, de szavával nem önt akarjuk megítélni, hanem a müvét: mi sem így képzeltük a rendet,396 de bízunk benne, hogy egy-két szavunk lesz még ez ügyben. Válaszlevele megjelenésének napján a rádióból értesültünk a sajnálatos hírről, hogy Önt szívbántalmakkal kórházba szállították.397 Korára és egészségi állapotára való tekintettel még aznap úgy döntöttünk, hogy bizonytalan időre felfüggesztjük az ön elleni visszahívási eljárást. Ezúton is, ismételten teljes felépülést kívánunk önnek. Be kell látnunk azonban, rosszul ítéltük meg az ön egészségi állapotát, illetve helyzetét. Ön továbbra is cselekvőképessége birtokában van és mint a Reform 1989 július 21-i számából kitűnt, ön a „betegágyából sem visszakozik”. Ön a Baranya megyei Választási Elnökséghez intézett „válasz” levelében felajánlja, ne kerüljön sor az aláírások gyűjtésére - hiszen azok a 396 Utalás József Attila Levegőt! (1935) című versére. 397 Aczél, akinek már korábban is voltak szívpanaszai, infarktussal került kórházba. 273