Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből- megfelelő formát kell találni arra, hogy mindazok, akik nem akarnak párt tagjai lenni, miként kapcsolódhatnak továbbra is az MDF-hez, és ezzel együtt arra kell törekedni, hogy a tagság zöme - a helyzetre [Áthúzott szövegrész: „figyelembevételével”] [tekintettel] tudomásul vegye [Áthúzott szövegrész: „az”] ilyen [Áthúzott szövegrész: „jellegű”] [Betoldott szövegrész: „formán a maga”] párttagságát is;- a szervezetben meg kell szüntetni a kettős tagság lehetőségét (aki itt párt­tag, nem lehet más pártnak a tagja) és át kell azonnal tekinteni a más pár­tokkal vagy pártokhoz tartozókkal való szövetség, koalíció (szellemi vagy politikai koalíció) lehetőségét és célszerűségét. Ennek a megoldásnak a hát­ránya az, hogy egyelőre nem tudjuk felmérni: tagságunknak mely részei és milyen arányban lépnének ki vagy távolodnának el az MDF-től, [ha az párttá válna] s ezzel milyen arányú vérveszteség érné a mozgalmat. A párttá ala­kulás kérdésében ugyanis az egyszerű többség szavazata még nem jelenti feltétlenül az MDF megmaradását, hiszen előfordulhat az, hogy például 40% ellenszavazat ebben az ügyben 40% kilépést vagy eltávolodást is jelent, ez pedig jellegében és minőségében akár azt is jelentheti, hogy az MDF eredeti alapelvei, céljai és politikai [Áthúzott szövegrész: „irányultsága”] [jellem­zői] torzulnak, vagy sikkadnak el teljesen. Ha tehát e mellett a megoldás mel­lett döntene az MDF, úgy mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy az itt vázolt párttá alakulást, illetve az egyszerű pártként való bejegyeztetést gyakorlatilag a tagság egésze fogadja el, mint szükségszerűséget. [Ellenkező esetben a párttá alakulás értelmetlen] 4. Végezetül: elképzelhető olyan megoldás is, hogy még a bejegyeztetések időszaka előtt az MDF tárgyalásokat folytat más mozgalmakkal, pártkezde­ményekkel annak érdekében, hogy együtt - lényegében fúzióban, illetve ko­alícióban -jegyeztessük be pártként magunkat, (mintegy koalíciós pártként vagy pártszövetségként). Ebben az esetben természetesen csak olyan part­nerek jöhetnének szóba, akik eszmeileg és politikai irányultságukat tekintve egészen közel állnak az MDF szellemiségéhez és politikai irányultságához, vagy lényegében azonosak vele. A mai szerveződéseket tekintve ilyennek látszik a Magyar Néppárt,380 a 380 Magyar Néppárt: A párt a Veres Péter Társaságból nőtt ki, amely a Hazafias Népfront keretében 1986 novemberében alakult. A társaság 1989. február 11 -i közgyűlésén fogal­mazódott meg a Nemzeti Parasztpárt, illetve az 1956-ban ennek jogutódjaként létrejött Petőfi Párt nyomdokain a falvak lakosait és az agrárérdekeket képviselő párt szervező­254

Next

/
Oldalképek
Tartalom