Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből lévő törvényeink376 az ilyen magatartásformák legálissá tételén fáradoznak. 2. ) Gazdasági kibontakozásunk érdekében olyan körülményeket kell te­remtenünk, hogy minden forint nemzeti vagyonnak felelős gazdája legyen. El kell különíteni a tulajdonosi, vagyonkezelői377 és munkavállalói jogosítvá­nyokat és kötelezettségeket. 3. ) A tulajdonbiztonság megteremtése a gazdálkodói biztonság alapfeltéte­le. Törvényeknek kell védeni a tulajdont, a tulajdon hozadékát és a tulajdon- formák egyenjogúságát. 4. ) Az állami tulajdon egy jó részét úgy kell átalakítani, hogy községek, vá­rosok valamint közszolgáltató egyesülések (egyetemek, kórházak, biztosítási alapok stb.), valamint munkáskollektívák részesedjenek az állami vagyon­ból. Az állami tulajdonú tőke szétosztásánál tekintettel kell lenni az állam- polgári egyenlőségre is. Emellett támogatni kell e vagyon egy igen jelentős részének reprivatizálását is.378 5. ) A mai szövetkezeteket valódi szövetkezetekké kell változtatni, olyanokká, amelyeknek velejárója a csatlakozás és a bevitt vagyonnal együttesen történő ki­válás szabadsága. A föld speciális vagyon, gondoskodni kell nemzeti tulajdonban maradásáról és arról, hogy lehetőség szerint tulajdonosai műveljék meg. 6. ) Bebizonyosodott, hogy több ágazatban, szakmában a magántulajdonon és a közvetlen érdekeltségen alapuló gazdálkodási formák hatékonyabbak az egyéb tulajdonformáknál. A kívánatos reprivatizálási folyamattal egyidejűleg szektor­semleges adórendszert kell bevezeti. Meg kell szüntetni a normális életvitelhez szükséges lakás és más vagyontárgyak adó- és illetékterheit. 376 1989. január 1-jén lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény. Fo­lyamatban volt ekkor a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény kodifikálása. Ez utóbbi törvény 1989. július 1-jén lépett hatályba. Ezek a jogszabályok - előremutató rendelkezéseikkel együtt - hozzájárultak az állami vagyon ellenőrizetlen magánkézbe adásához. 377 A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 1989. márciusában hatályos 174- 176. §-ai szólnak az állami vagyon kezeléséről: „176. § Az állami szerv, illetőleg az állami vállalat köteles a kezelésébe adott vagyontárgyakat rendeltetésüknek megfelelő­en, az állami költségvetésben megszabott célra, illetőleg tervével összhangban, feladatai ellátása érdekében használni. Feladataik ellátása során - a jogszabályok rendelkezése­inek megfelelően - gyakorolják a tulajdonost a polgári jogi kapcsolatokban megillető jogokat, és teljesítik a tulajdonos ilyen kötelezettségeit. ” 378 Reprivatizáció: a második világháborút követően a Magyar Állam által jogtalanul vagy illegitim módon elvett vagyon eredeti tulajdonosának történő visszaadása. 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom