Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok Szakszervezetek Demokratikus Ligája)357 mint eddigi nyilatkozatai tanúsít­ják, készen áll az alkotmányosságra való átmenet - és általa az országot egyre súlyosabb helyzetbe hozó válság felszámolása - érdekében az MSZMP-vel, mint a hatalom tényleges gyakorlójával folytatandó politikai tárgyalásokra. Az MSZMP a többpártrendszer szóbeli meghirdetése után 1989. március 3-ával kezdődően kétoldalú tárgyalásokra meghívta a különböző csoportokat és mozgalmakat. Ezeken a kétoldalú tárgyalásokon egy jövőbeni tárgyalásso­rozat gondolata is felmerült, amelyen az MSZMP, mint a hatalom birtokosa, valamint a társadalom különböző független szervezetei együtt vesznek részt. Ezt megelőzően az Új Márciusi Front,358 amelynek egyik résztvevője az MSZMP Politikai Bizottságának is tagja,359 hasonló jelleggel és céllal Nem­zeti Bizottság360 létrehozását javasolta. E javaslat nem találkozott a független szervezetek egyetértésével. Ezek után az MSZMP, mintegy a kétoldalú tárgyalások folytatásaként, nyil­ván a március 15-i ünnepségek lefolyásából adódó következtetéseket is levonva, előbb csak szóbeli, majd írásbeli meghívást juttatott el több független szervezet­hez és a résztvevők körét előzetes egyeztetés nélkül nyilvánosságra hozta. A független csoportok és szervezetek Ellenzéki Kerekasztalt alapítottak, részben ezeknek a tárgyalásoknak előkészítése céljából. Az Ellenzéki Keré­kasztal megállapodott a tárgyalások általa lefogadható feltételeiben. Ezt az MSZMP Központi Bizottságához eljuttatta. Az MSZMP, mint az a nyilatko­zataiból is kiderül, ezeket nem vette figyelembe. A tárgyaláson az Új Márciusi Front, annak alkalmatlansága miatt, nem vesz részt. Minthogy a tervezett tárgyalás előkészítése nem történt meg kielégítően, javaslatainkat sem a meghívottak körét, sem a tárgyalási pozíciók szükséges 357 Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája: 1988 decemberében alakult független szakszervezeti szövetség. 358 Az Új Márciusi Front 1988 szeptemberében alakult. Alapító felhívásuk megjelent az Élet és Irodalom 1988. szeptember 16-i és az Új Tükör szeptember 18-i számában. 359 A dokumentum Nyers Rezsőre utal, aki az 1988 májusi pártértekezlet után került be ismét a Politikai Bizottságba. 360 Az Új Márciusi Front javaslatát 1989.01.13-án közölte a Magyar Távirati Iroda Alakul­jon Országos Nemzeti Bizottság - Az Új Márciusi Front javaslata címen. A javaslatot másnap közölte a Népszabadság is. (Az Új Márciusi Front javaslata az MSZMP-nek. Népszabadság, 1989. január 14. 1.) A dokumentum az Országos Nemzeti Bizottság mű­ködésére vonatkozóan három különböző koncepciót vázolt fel. 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom