Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok 49. dokumentum: A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programjának vázlata 1988. december hó. A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programja230 (Vázlat) Készítette: Matolcsy György231 Tartalomjegyzék A) Mozgástér B) Kritika C) Új gazdaságpolitika: a kínálaterősítő program D) Gazdasági modell E) Politikai modell F) Bázis Az alternatív politikai mozgalomként meghatározott, legalább a következő parlamenti választásokra pártként232 működő MDF politikai programja mellett nem nélkülözheti a saját gazdaságpolitika kialakítását. A politikai mozgásteret is, valamint az ország jövőjét alapvetően befolyásolja a gazdasági helyzet alakulása: erre vonatkozó hiteles kép és változtatási program nélkül egy politikai párt az adott társadalom jövőjét befolyásolni nem tudja. Az MSZMP és a politikai, gazdasági programját megvalósító Kormány eddig sem volt képes, és várhatóan két-három éven belül sem lesz képes arra, hogy hiteles képet adjon a társadalom és gazdaság valós helyzetéről, valamint eséllyel kecsegtető nemzeti felemelkedési programot kövessen. Ennek oka, hogy az MSZMP, így a Kormány nagymértékben foglya olyan politikai 230 A programtervezet (vázlat) az elsők között van az MDF írott gazdaságpolitikai elképzelései között. Annak ellenére, hogy gazdaságpolitikai témájú dokumentumról van szó, abban világosan kikristályosodik az MDF társadalompolitikai fdozófiájának lényege is. A program alapvető vázát képezte a későbbi szakértői anyagoknak, programtervezeteknek és az MDF 1989 szeptemberi gazdaságpolitikai téziseinek (lásd: 52. sz. és 104. sz. dokumentumokat). 231 Matolcsy György (1955): közgazdász. A Pénzügyminisztérium állandó munkatársa, majd osztályvezetője, 1981-től 1990-ig a Pénzügykutató Intézet munkatársa. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárként az Antall-kormány pénzügyi tanácsadója, majd 1991— 1994 között Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban a magyar kormány képviselője. 232 Mint látható, Matolcsy György az MDF pártként való bejegyzésének szükségességét már 1988 decemberében felvetette. 145