Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből menti jegyzőkönyveket tegyék mindenki számára hozzáférhetővé. A törvényhozó és végrehajtó hatalom a legmagasabb szinten hozzon létre kellő intézkedési hatáskörrel rendelkező szervet egy átfogó népesedéspoliti­ka megvalósítására. 43. dokumentum: A Magyar Demokrata Fórum Ideiglenes Elnökségének 1988. november 30-i nyilatkozata az Országgyűlés 1988. évi őszi üléssza­kának értékeléséről, demokratikus választások kiírásáról 1988. október 30. Nyilatkozat214 Az Országgyűlés októberi ülésszakán újra bebizonyosodott, hogy a túlhala­dott és antidemokratikus választási rendszerben mandátumot szerzett parla­menti tagok túlnyomó többsége nem érvényesíti a népszuverenitást. Személyi felelősségüket elhárítva, sértő fensőbbséggel elutasították a re­formot, midőn hitet tettek az országot csődbevivő sztálinista beruházáspo­litika mellett, figyelmen kívül hagyták a tudományos és gazdasági érveket, sőt, a logika elemi szabályait is. A szavazás a népakarat, a tehetség, a tudás semmibevétele volt. A kormány előterjesztése és a parlamenti többség magatartása arról tanús­kodott, hogy a politikai vezetés vélt presztízsének és hatalma minden áron való megtartásának rendeli alá az ország jelenét és jövőjét, érzéketlenül a népet sújtó szegénység, az ország általános válsága, a világ élvonalától való tragikus leszakadásunk iránt. Ennek szellemében erősítette meg - egy éven belül másodszor - a családellenes, reformellenes, a munkát és tudást büntető jövedelemadó rendszert. Az országgyűlésnek hamarosan ismét az egész jövőnket befolyásoló dönté­seket kell hoznia; nem hagyhatjuk, hogy ezek sorsa olyan képviselők kezébe kerüljön, akik a népakaratot nem érvényesítik. Kérjük és követeljük ezért soron kívüli, demokratikus választások kiírását. Az újonnan megválasztandó képviselők alkotmányozó nemzetgyűlésként működve alapozzák meg az új, demokratikus, korszerű Magyarországot, melyben lehet és érdemes élni.215 214 Lásd még: Hitel 1988/1 33. 215 A nyilvánosság számára itt fogalmazódott meg először az alkotmányozó nemzetgyűlés 134

Next

/
Oldalképek
Tartalom