Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: „Leltárhiány”
Forrásvidék Szekér Nóra „A mi kapcsolatunk jól indult, és később se volt másként” - emlékszik vissza Bíró. A közművelődési törvényt már Pozsgay terjesztette az Országgyűlés elé, a miniszteri expozét Bíró Zoltán írta. A törvény bizonyos értelemben az ’58-as népi írói állásfoglalás fogalmi karanténjából való kitörési kísérlet is volt. „Célja az volt, hogy beemeljen a köztudatba, a közhasználatba olyan fogalmakat, mint nemzeti művelődés, népi kultúra és azokat támogassa. Ez akkor nagyon fontos volt, mert tulajdonképpen minden olyan megmozdulás - pl. a táncházmozgalom, a népdal felkarolása a rádióban -, ami egyrészt a népi kultúra fölé, másrészt a magas kultúrában a nemzeti ügyek köré szerveződött, az mind nacionalista elhajlásnak számított. Eltűrték egy bizonyos határig, mert mi mást csinálhattak volna, de erős fenntartásokkal kezelték. Ezt próbáltam ellensúlyozni a közművelődési törvényben” - foglalja össze a törvény jelentőségét Bíró Zoltán. Bár „lebegett a levegőben némi elégedetlenség” - ahogy fogalmazott, de a miniszteri előterjesztést a Parlament elfogadta. (Aczél reakciójáról így emlékezett: „Nem tetszett Aczélnak. Sajátos volt az arckifejezése, ha nem tetszett neki valami. Látszott rajta, hogy idegesíti a dolog”) „Ez volt Pozsgayval az első közös fellépésünk” - összegzi a történteket Bíró. A törvénykezési munka lezárulta után Bíró Zoltán az Irodalmi- és Sajtó Főosztály élére került. Pozsgay ekkor már egyre többször került összetűzésbe Aczéllal (többek között Bíró kinevezése miatt is), holott a miniszteri pozíciót még Aczél támogatottjaként kapta meg. Sőt sokak véleménye szerint Aczél egyfajta utódként tekintett rá.657 Pozsgayt, aki ugyancsak remek társasági ember volt, fiatal kora és rugalmassága alkalmassá tette arra, hogy hidat jelentsen az új generáció Aczél számára egyre nehezebben megközelíthető tagjai felé, ezzel kontinuitást és muníciót biztosított volna a hatvanas években megkezdett „klasszikus” aczéli politikának. Pozsgay ezt a személyes-baráti alapú kapcsolatrendszert építette is, de - és a konfliktus itt kezdődött - azt nem „szolgáltatta ki” Aczélnak, nem építette ki azt a hidat, amit ő elvárt volna. Sőt, nemcsak hogy nem szolgáltatta ki, de nem kis részben e baráti körre alapozva kezdte meg egyre önállósuló és az aczéli mechanizmusokat is megtagadó politikáját. Kettejük küzdelme a népi gondolat önálló arculattal való érvényre kerüléséről is szólt. Ehhez kapcsolódóan - Bíró Zoltán megfogalmazása szerint - „elkezdődött Pozsgay val egy olyan együttműködés, ami azzal a megállapodással indult, hogy 657 Pozsgay, 1989. Budapest, Püski, 1993,36., Révész, i. m. 1997,267. 274
