Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Kávássy János Előd: Álomföld
Álomföld lefedi azt a legtágabban értelmezhető Közép-Európát, melyben 1920-ban a magyarság - saját akarata ellenében, természetellenesen „túlszóródott”, s melyben jóval a 20. századi nemzetállamok testet öltése előtt a politikusok mellett az írók-költők és a tudósok lettek a nemzetépítés legelkötelezettebb szószólói. E tény kiemelése azért fontos, mert e logikát követve a sorok közt kimondatlanul, mégis jól kiolvashatóan a nemzeti lélekemelés igénye mellett ott van, hogy kinek a feladata lehet a Vörös Hadsereg általi összekény- szeríttetés előtt direkten, azután látensen ható széttartó nemzet-vektorokat a tejtestvérség logikáját követve egy irányba fordítani.* 394 A Kelet-, Közép-, szlovák, illetve a magyar romantikus. Minác éppen úgy a nemzethalál víziójával vívódik, mint nem egy magyar kortársa, éppen úgy a „kis nemzet”-komplexus jellemző reá, mint román és magyar eszmetársaira. Minác - a szlovák marxistákkal ellentétben - éppúgy példatárnak és közvetlenül aktualizálható rendszernek tekinti a történelmet, mint nem egy magyar kortársa, akik - a magyar marxista történetírássál ellentétben - szintén úgy vélik, hogy vannak elhanyagolható és elhallgatható tények a nemzet múltjában... [...] Mináccsal — és a magyar eszmetársaival - azért kell vitáznunk, mert képtelenek a történelmet osztályszempontok szerint látni, mert a nemzeti kérdés abszolutizálása miatt a forradalmak feladatait sem helyesen fogalmazzák. Következésképp tanulságaik sem elfogadhatók. A szocializmus és a demokrácia marxi értelmezése és ennek társadalmi gyakorlata helyett, a nemzeti sajátosságokat abszolutizálva, évszázados ellentéteket nem tisztáznak, hanem -személyes szándékaiktól függetlenül - tovább szítanak. (Feltétlenül Leninre kell hivatkoznom, mert a másik oldalon is sokszor hivatkoznak rá, nemegyszer torzítva. A vehisták és a nacionalizmus című glosszára gondolok, ahol ez olvasható: „A liberálisok igyekeznek lángra lobbantani és szítani a nemzetiségi harcot, hogy eltereljék a figyelmet a demokrácia és a szocializmus fontos kérdéseiről. Valójában »az európai élet kérdései« között a szocializmus az első helyet foglalja el, a nemzetiségi harc pedig — a kilencediket, s amellett annyival gyengébb és ártalmatlanabb, minél következtesebben valósítják meg a demokratizmust.” 394 A korra oly jellemzően Für Lajos tanulmányának megjelenése után arról E. Fehér Pál a Népszabadság hasábjain írt „pártszerű” kritikát. E. Fehér, ha nem is döfésekkel, de hosszan nyújtott vágásokkal egyszerre támadta a TiszatájdX, Für Lajost, a polgári történetírókat és a nacionalizmust. A Tiszatáj közleményére mégis vissza szeretnénk térni. Egyrészt azért, mert a Tiszatájban visszatérően jelennek meg a szóban forgóhoz hasonló alapállású írások, amelyekre a lap maga nem reagál kritikusan, máshonnan jövő bírálatokkal sem látszik foglalkozni; ez is indokolja, hogy más, nagyobb nyilvánosság előtt essék szó róla. Másrészt, mert azok a „ higgadt ” válaszok, amelyeket a szegedi recenzens kiolvasott Arató könyvéből - jórészt nem találhatók ebben a műben. [...] Jellemző Fürnek az a passzusa is, ahol az irodalmi-művészeti téren jelentkező Kelet-Európa-gondolat forrásait jelöli meg. Bartók és Kodály után e gondolat híve volt „épp a nacionalizmusok elvadult kereszt- és zárótüzében a nyomukban felnövő másik nagy nemzedék, az ún. népi íróké, közöttük is elsősorban Németh László, Illyés Gyula és Veres Péter. A táj népeit 177
