Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Marschal Adrienn-Szekér Nóra: Ideológiai harc - múlt időben
Forrásvidék Marschal Adrienn-Szekér Nóra ügyetlenségnek kell tartanunk az akkori, nem proletár többségű magyarság proletárdiktatúrával való riogatását, mert ez csak a lehetséges antifasiszta szövetségesek összefogását nehezítette, azaz a napirenden lévő legfontosabb politikai teendők megvalósulását akadályozta. Bizonyítja ezt, hogy az egyértelműen antifasiszta hallgatóság nem egy tagja Erdei előadása után indulatos kifakadásra ragadtatta magát,319 Erdei fenntartásokkal kezelt megközelítését tovább tetézte (ami a fő vétségnél is nagyobb vétséget jelentett), hogy Németh fejére olvasott szokásos kritikák Salamon írásából teljesen hiányoztak, sőt a szinte már toposzként élő bírálatokat úgy fordította visszájára, hogy azt a bírálok értetlenségének rovására írta. Salamon Konrád elemzése Erdeivel szemben Németh László igazát hitelesítette, méghozzá a Szárszót követő évtizedek történéseire való hivatkozással: A hagyományos baloldal nem ismerte fel annak jelentőségét, hogy Trianon után szükséges a magyarság szerepének, feladatának újrafogalmazása. S azért nem voltak képesek Németh gondolataiban ennek igényét felismerni és elfogadni, mert a nemzeti sajátosságoknak, magának a nemzeti kérdésnek a valóságosnál sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítottak. Ráadásul túlzott magabiztossággal és leegyszerűsítéssel közeledtek a megvalósítani szándékozott alapvető társadalmi változásokhoz is. [...] Németh László [...] feltételezve: „Tán nincs is tiszta fogalmuk róla, milyen nehézségek elé mennek, mekkora felelősséget vesznek magukra...” három dolgot kötött a lelkűkre: 1. „Hogy a szabadság, amelyet hoznak, valóban a magyarság felszabadulása legyen. [...] Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll. Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit?” A szocializmus hívei — nem tudva még, mit hoz a személyi kultusz időszaka — felháborodva hallgatták az ilyen rémképek falrafestését; az ’50-es évek azonban sajnos igazolták Németh László aggályait, amelyeket így folytatott: 2. „A második, amit számonkériink: ne engedjék megnyomorítani azt a munkásnépet, amelynek az érdeke a szájukon van.” 319 Uo. 5. 146
