Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Marschal Adrienn-Szekér Nóra: Ideológiai harc - múlt időben
Ideológiai harc - múlt időben Marschal Adrienn-Szekér Nóra Ideológiai harc - múlt időben Történelmi ütközőpontok Kiss Ferenc, a „népi” értelmiség egyik vezéregyénisége 1974-ben Felirat - Az egység akadályai címen 145 oldalas összefoglalót készített,263 melyben a sérelmezett kultúrpolitikai tendenciákat vette számba azért, hogy azt egyfajta „tárgyalási alapként” a kultúra irányítóinak megküldje. E feliratban tételesen felsorolt kritikai pontok szinte kivétel nélkül összekapcsolódnak az „osztályszempontú” múltértelmezés tendenciózus torzításával. Kiss Ferenc összefoglalója is jól érzékelteti, hogy a múlt kérdése milyen kardinális szerepet töltött be mind a hatalom manipulációiban és eszmei önállításában, mind pedig a rendszer sematikus gondolati kényszereiből kitörni igyekvők önértelmezésében. Az uralmon lévő ideológia és a népi mozgalom eszmeiségnek voltak közös pontjai, legfőképpen a kapitalizmussal szembeni fenntartások vonatkozásában. Kardinális különbséget jelentett köztük ugyanakkor az osztályharc és az internacionalizmus kérdése. E két jelszó a marxista ideológia számára a fő alaptételt jelentette, míg az egyébként számos szellemi irányzatot ötvöző és nyitott szemléletű népi mozgalom alapvetéseitől idegen volt. A marxizmus - leegyszerűsített megfogalmazásban - a kapitalizmus elnyomott osztályainak nemzeteken átívelő harcát hirdeti, ahol a nemzetállam a kapitalizmus és a „tőke” formálta osztály viszonyok melegágya. Forradalmi úton, harcban és konfrontálódásban képzeli el a társadalmi igazságosság megvalósulását. A nemzetek - felfogásuk szerint - nem organikus egységek, hanem politikai, társadalomtörténeti képződmények. A történelmi determinizmus 263 Kiss Ferenc: Felirat - Az egység akadályai. In: Emlékkönyv dr. Kiss Ferenc irodalom- történész, író, kritikus, tanár 85. születésnapja alkalmából. Szerk. Bakos István. Budapest, Kairosz, 2013, 191-253. 127